Az elosztó nélküli lakások elszámolási modelljében a korrekciós tényezőt, amely eddig 1,6 volt, kettőtől legfeljebb háromra emelik.

 

Ezzel arra számíthatunk, hogy az elosztóv nélküli számlái 20-60%-kal fognak növekedni, míg az elosztóval rendelkező lakások számlái legalább 5%, legfeljebb 20%-kal csökkenek – így lehetne összegezni azt az ülést, amelyen a kollektív lakóépületek elszámolási modelljének témájára tartottak meg június 2-án az óbecsei községházán.

A Toplana KV vezetősége mellett jelen voltak még, Željko Plavšić, a Gazdasági Osztály vezetője, a Techtem cég képviselői és az elosztóval nem rendelkező lakóépületek taggyűlésének elnökei.

A helyi önkormányzat a lakástulajdonosok pozitív reakciójára számít, s arra, hogy ők is bekapcsolódnak az energiaelosztó rendszerbe, amivel spórolni tudnak, ami minden egyes lakóépületnél észrevehető lesz a spórolás és a szabályos elosztás által.

Hozzátették azt is, hogy a lényege a fenti energiaspórolásnak a használók jó hozzáállása, ezért ez a lépés egyfajta figyelmeztetés a használók számára, akik nem vesznek részt az energia elosztásában és spórolásában.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име