Jótékonysági Mikulás-est december 7-én a Fonóban. Idén is felvonul a Budapesten élő vajdasági származású művészek színe-java a jótékonysági Mikulás-esten, melyre immáron harmadik alkalommal kerül sor a Fonó Budai Zeneházban, december 7-én.
Rúzsa Magdi, Varga Izabella, Dér Heni, Csizmadia Anna (Krajcsó Bence kíséretével), Fehér Nóra, Szőke Zoltán, Korhecz Imola (Juhász Csaba kíséretével), illetve a tehetséges népzenei együttes, a Török Testvérek ingyen és bérmentve vállalták a fellépést, hogy így segítsék az est fő célját: a pecesori óvoda és iskola felújításának anyagi támogatását. A program 17 órakor, Lennert Géza fotó- és Tóth Tímea festménykiállításával kezdődik, majd 17.30-tól ünnepélyes Mikulás-programmal folytatódik, ahol minden gyerek ajándékcsomagot kap.
Ezt követően kerül sor a neves művészek fellépésére. Ahogy az előző két évben az akkori támogatottak, a Lurkó házak lakói eljöttek, úgy idén a pecesori gyerekek lesznek jelen, sőt saját produkcióval készülnek. Mivel a Fonó befogadóképessége véges és az eddigi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy rendkívül nagy érdeklődésre lehet számítani, ezért a szervező Vajdasági Baráti Egyesület azt kéri, hogy a részvételi szándékot előre jelezzék a vajdasagibarat@gmail.com e-mail címen november 30-ig. A levélben tüntessék fel, ha 12 év alatti gyermek érkezik a családdal, mivel neki ajándékcsomaggal szeretnének kedveskedni. A vendégek a 2000 forint értékű támogató jegy megvásárlásával tudnak segíteni a pecesori óvoda és iskolának, illetve 5000 forintos kiemelt támogatói jegyvásárlásra is lehetőség van. Tombolát is szerveznek, amelyen vajdasági festők és fényképészek műveit lehet megnyerni. Az ily módon befolyó összeggel szintén a pecesoriakat támogatják.
Forrás: Magyar szó