Az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola tanulói az idén ismét pályáztak a Rákóczi Szövetség diákutazási programjára. A diákok a tavalyi tanévben már két pályázatot sikerrrel valósitottak meg, akkor Budapestre, valamint Szekszárdra utaztak.
Az idei tanévben a csongrádi Batsány János Gimnázium, Szakképző iskola és Kollégium Sághy Mihály tagintézményének meghivására az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre utaztak Csongrádra. A csoport részt vett a csongrádi Művelődési Házban megrendezett ünnepi megemlékezésen, ahol Csongrád polgármestere külön köszöntötte az óbecsei csoportot és a kísérőtanárokat. Az ünnepi műsor után a diákok megkoszorúzták a csongrádi 56-os emlékhelyet, majd a város nevezetességeit is megnézték. A kedvezőtlen időjárás ellenére a kora délutáni órákban a diákcsoport az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogatott, ahol a tanulók legnagyobb érdeklődését a Feszty-körkép váltotta ki, de nagyon szivesen bekapcsolódtak a skanzen által nyújott programokba is: szegedi piros paprikát törtek, paprikát fűztek a tornácon, fellépcsőztek a szélmalomba, megtekintették a régi iskolaépületet és a postát, a közjegyző irodáját, valamit emléktárgyakat vásároltak a szatócsboltban.
A program sikeresnek bizonyult, a tanulók ismeretei aktiv tanulási módszerek segitségével bővültek.
Egyértelműen azt nyilatkozták: a következő lehetőség alkalmával is pályázni fognak, ám arról még nem döntöttek, hogy melyik város lesz az úticél.