A második helyi közösség lakóit felháborítja az, hogy a lakóhelyükön rádió-bázisállomás épül, és erről ki sem kérték a véleményüket – állítja Siniša Bajšanski, a Todor Dukin hk tanácsának az elnöke. Az Újvidéki utca 83. alatt építendő bázisállomás elleni petíciót a hk tanácsa már átadta ugyan az önkormányzatnak, de továbbra is várják azokat a környékbelieket, akik hajlandóak a nevüket adni az írásos tiltakozáshoz.
– Nincs ellenünkre a bázisállomás építése, mi csak a helyszínt tartjuk alkalmatlannak erre a célra, hiszen sűrűn lakott városrészről van szó, és a 36 méter magas építmény el is csúfítja majd a családi házas környezetet. Egyes szakértők szerint a torony sugárzása a normális tartomány keretein belül van, mások pedig azt állítják, egy ilyen állomás nem teljesen ártalmatlan a környezetre nézve – hangsúlyozta Bajšanski. Környezettanulmány azonban még nem készült erről. A tanácselnök szerint a Telenor példáját kellene követni, amely a Sojaprotein silóépületére helyezte ki az állomást. Bajšanski úgy véli, az ipari övezetben több telephely is alkalmas lehet erre a célra. A magántelekre tervezett bázisállomás építésére nem hivatalos információk szerint a VIP mobilcég már megszerezte a szükséges engedélyeket.
Forrás: Magyar szó