Pozsgai Éva több mint harminc éve doglozik az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola defektológusaként, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozik.
Munkája szépsége, elmondása szerint, hogy minden nap egy külön kihívás.
A fogyatékkal élő gyermekek mellett a tanulók zöme halmozottan hátrányos helyzetű családokban él, ahol az ingerszegény környezet a fejlődésükre is hatással van.
Az elmúlt években minden iskolában bevezették az inklúziós oktatást, amely célja a hátrányos helyzetű és a fogyatékkal élő gyerekek felzárkóztatása a rendes oktatási rendszerbe. A defektológussal az inklúziós oktatás előnyeiről és buktatóiról is beszélgettünk.
Nagy probléma, hogy Vajdaságban a speciális iskolákban sincs elég magyar nyelvű defektológus és gyógypedagógus. Azok pedig akik külföldön, azaz Magyarországon fejezték be gyógypedagógiai tanulmányaikat nehezen tudnak a szakmájukban elhelyezkedni.
Magyar nyelvű logopédusokra is szükség lenne, viszont pillanatnyilag ez is döcögős.
Horvát Zoltán szerint a rendszer több szinten is elriasztja a fiatalokat attól, hogy a tanári pályát válasszák.
Az iskola dolgozói több okból is úgy érzik, a rendszer nem figyel elegendő mértékben a speciális iskolák igényeire. Vajdaságban két olyan iskola működik ahol a fogyatékkal élő, és a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, akik nem tudnak felzárkózni a rendes iskolai rendszerbe.
Az óbecsei iskolába Vajdaság több településéről is utaznak a diákok napi szinten.