Pornográf anyag megjelenítésével, beszerzésével és birtoklásával, valamint kiskorú személy pornográf jellegű kihasználásával vádolják azt a két személyt, akit augusztus 25.-én vettek őrizetbe Péterrévén.

Az 47 éves S.K.G-t és a 35 éves SZ.B. e- t pénteken tartózatta le a rendőrség, akiket pornográf anyagok megjelenítésével, elkészítésével és birtoklásával, valamint kiskorúak ellen elkövetett szexuális jellegű kihasználás bűncselekményével vádolnak. A vádlottakat 30 napos előzetes letartóztatás alá helyezték.

Marko Božović, szóvivő, Alapfokú bíróság, Óbecse:

Az ügyész jelenleg is vizsgálja az esetet, és a napokban hoz döntést arról, hogy a szóban forgó vádak megalapozottak –e. Minen egyes részletet ki kell vizsgálni, hogy hány személy sérült az eset során, hogy mióta tartott ez a cselekmény, és minden más olyan részletet, amely a két személy elleni vádemelést alapozza meg.

A faluban már korábban is tettek feljelentést a ellenük kiskorúak szexuális zaklatása miatt.

Nem hivatalos források szerint, a gyanúsított férfit néhány évvel ezelőtt már saját országában is elítélték ugyanezen bűncselekmény vádjával. A péterrévei eset során kihalgatott kiskorú személyek 11 és 15 év közötti lányok. A szülők rettegnek gyermekeik miatt.

Ha az ügyészség úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi vádak megalapozottak, a gyanusítottak akár 8 év börtönbüntetést is kaphatnak, amit Szerbiában kell letölteniük.

Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име