Egykor Péterréve legszebb épületének számított, mára azonban már csak gazzal benőtt, romos épület a valamikori kiszárda, amely iskolaként működött a faluban. Az épület műemlék jellegű épületté való bejegyzésével azonban a helyi önkomrányzat lehetőséget kapott arra, hogy megindítsa a felújításhoz szükséges tervek kidologzását.

Péterréve lakosai évtizedek óta fájdalommal gondolnal a falu egykori iskolájára. A kiszárda, amely valaha a falu legbecsesebb épülete volt, ma már csak egy romos, szeméttel teli csúffolt.

Az épületben évtizesedeken át apácák tanítottak, innen kapta a kiszárda nevet is. Elsősorban leányiskolaként működött, később az óvoda kirendelt tagozatait is itt helyezték el. Az iskolai oktatás központosításával azonban az épület elvesztette funkcióját. Mivel 2015-ben az épületet a községi felügyelőség életveszélyesnek nyilvánította és  teljesen bezáratta az óvodai tagozatokat is áthelyezték.

Az épület az 1900-as évek elején épült szecessziós stílusban. A tervezőiről nincsenek pontos adatok, de sokan Vágó László és József építészek nevével fűzik össze az épületet, akik a ezen stílus kiemelt mesterei voltak vidékünkön.

Az épület felújítása már évek óta fennálló terv. Azonban mivel iskolaként állami tulajdont képzett, az önkormányzat nem tehetett lépéseket ennek érdekében. Mivel azonban a Tartományi műemlékvédő intézet a kiszárdát az értékes műemlék jellegű épületek jegyzékébe sorolta, a községi vezetőség a tavalyi év folyamán megkezdhettete a kiszárda felújítására vonatkozó tervdokumentáció kidolgozását.

Az önkormányzat egy lehetséges IPA pályázat által szeretné megvalósítani a felújítást. Az új épület pedig iskola- és helytörténeti múzeumként, valamint a helyi civil szervezetek irodáiként működne.

Az önkormányzat tervei szerint az épület egészére vonatkozó tervdokumentáció elkészültével már a jövő évben megpróbálnának pályázni a felújításhoz szükséges eszközökre.

 

Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име