A hétvégén színvonalas kulturális rendezvényre kerül sor a péterrévei Népkönyvtárban. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szombaton, január 30-án, 17 órai kezdettel az óbecsei Petőfi Sándor MK tagjai Itthon? Otthon címmel mutatják be zenés-verses produkciójukat.
Az előadás kapcsán Cseszák Zsombort, a szintén fellépő Fokos zenekar tagját kérdeztük:
„Az „Itthon? Otthon?“ címet viselő verses- zenés irodalmi összeállítás a topolyai születésű Terék Anna verseiből állt össze.
Elsősorban a költőnő Budapesten töltött tanulmányi évei alatt szerzett tapasztalatait mutatja be ez a műsor, viszont azt hiszem valamennyi határon túli (tehát nem csak vajdasági, délvidéki) élt át hasonló élményeket, mint amikor rácsodálkoznak, hogy milyen jól tudunk magyarul, és megkérdezik, hogy „akkor te most szerb vagy?“ – közben bemutatkoztam, a magyar nevemmel.
Számos alkalommal bemutattuk Magyarországon is, hiszen azért is készült, hogy megmutassuk miket éltünk, élünk át néha, még mi fiatalabbak is, persze hála Istennek egyre kevesebb ilyen élménnyel tér haza az ember. A csapat, ami verbuválódott többnyire már összeszokott gárda, mert nem első ilyen műsor ez, csak anno a becsei Gimnázium tanulóiként vettünk részt hasonlóban Cseri Angéla magyartanárnő keze alatt. Ezúttal viszont Péter Lea szerkesztette a szövegeket, Szerda Balázzsal karöltve pedig bele álmodtuk a zenei részeket, és így született meg 2015-ben a Magyar Kultúra Napjára az előadás. Érdemes megnézni, már nem csak azért, hogy mi vagyunk benne, habár nem elhanyagolható az sem, hogy hazai emberek alkották és adják elő, viszont azt hiszem minden vajdasági, avagy más határon túli magyar ember magáénak érezheti, hisz mindannyiunk számára készítettük, mert „egy vérből valók vagyunk“ – mondta el Cseszák Zsombor.
Sz. A.