2005 óta szeptember 30-án ünnepeljük a Magyar Népmese Napját, ugyanis 161 évvel ezelőtt ezen a napon született Benedek Elek mesegyűjtő és meseíró.
Ebből az alkalomból az óbecsei Népkönyvtár és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör az idén is szervezett népmesemondó versenyt a könyvtárban.
Három korcsoportban több mint 40 mesemondó versengett, teljesítményüket Magyar Zsófia színinövendék, dr. Kulcsár Sarolta osztálytanító és Fercsik Kiss Piroska könyvtáros értékelte.
A 2-3. osztályosok között Horváth Miksa első, Sós Kevin második, Hegedűs Júlia és Mester Izabella harmadik lett.
A 4-5. osztályosok mezőnyében Kisutcai Ivett végzett az első helyen, Szabó Viola lett a második, Sós Laura és Koncz Villő pedig a harmadik helyet szerezte meg. Ebben a korcsoportban különdíjat is kiosztott a zsűri, amit Ferenci Orsolya érdemelt ki.
A 6-7. osztályosok között a legjobban Herbatényi Botond szerepelt, Dávid László a második helyen végzett, Muzslai Ágnes pedig harmadik lett. A nyertesek könyvvásárlási utalványt nyertek.
A szervezők az óvodásokról és az elsősökről sem feledkeztek meg, ők rajzokkal vetélkedhettek, a közel hetven munkát Stepanov Toll Eleonóra képzőművész ragsorolt. Az óvodásoknál az első helyet Rózsa Petra szerezte meg, a második helyen Bíró Levente és Rajkov Milan osztozott, a harmadik Király Adrienn lett, Rosić Hana pedig különdíjban részesült. Az első osztályosoknál osztott első helyen végzett Koletár Toni és Kósa Viola, második lett Szabó Hanna, a harmadik helyen pedig Dér Zsóka végzett. A különdíjat ebben a kategóriában Ricz Bálint érdemelte ki. A díjazottak rajzfelszerelést kaptak jutalmul.
A könyvtárban megtartott mesemondó verseny a budapesti Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével valósult meg.
Sadržaj je kreiran u okviru projekta „Boldogulás a szülőföldön – az állam intézkedései és a polgárok igényei / Ostanak kod kuće – potezi države i potrebe građana“ koji je sufinansiran iz budžeta Republike Srbije – Ministarstva kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.