Goran Sadžakov, az óbecsei Idegenforgalmi Iroda megbízott igazgatójának augusztus 31-én lejárt a megbízatása és a munkaszerződése, ennek ellenére továbbra is ellátja a feladatait. Az Államigazgatási és Önkormányzati Minisztérium felügyelősége ezzel kapcsolatosan magyarázatot kért az illetékesektől.

Az óbecsei Idegenforgalmi Iroda megbízott igazgatójának a megbízatása 2016. szeptember 1-étől augusztus 31-éig tartott. Kérdésünkre, hogy szeptember folyamán, a szerződése megszűnése után is bejárt-e dolgozni, írt-e alá iratokat, kifizetéseket, Sadžakov így válaszolt:

-Aláírtam mindent, amit kellett, amit az asztalomra tettek. Igazgatóbizottsági ülés a szabadságok miatt nem volt, ezért nem kezdődött el a kinevezésre vonatkozó eljárás. A számlák érkeznek, az emberek várják a pénzüket, és ezt valakinek intéznie kell. Az a gyakorlat, hogy amíg nem nevezik ki az új igazgatót, ezeket a feladatok a megbízott igazgató látja el, más lehetőség nincs.

Nenad Tomašević, a községi képviselő-testület elnöke szerint az előállt helyzet nem vitás, a kkt következő ülésén kinevezik majd az új igazgatót. Szerinte a “joghézag” ideje alatt Goran Sadžakovnak kell ellátnia az igazgatói feladatokat.

-Az új igazgató kinevezéséig vagy az ő mandátumának a megerősítéséig a mostani megbízott igazgató a felelős a szervezet további működéséértm függetlenül attól, hogy lejárt a mandátuma. Így volt ez az előző igazgatónő esetében is. A jogászok így értelmezik az előállt helyzetet, és mi a kkt következő ülésén megtesszük a szükséges intézkedéseket, kinevezzük a következő igazgatót – jelentette ki Tomašević.

Az Idegenforgalmi Iroda igazgatóbizottsági elnökétől, Nemanja Karapandžićtól szerettük volna megtudni azt, hogy elindították-e az igazgatóválasztási eljárást, de érdeklődésünkre csupán annyit mondott: nincs kommentárja az üggyel kapcsolatosan.

Dejan Škorić, a Közfinanszírozásokat Felügyelő Koalíció tagját képező majdanpeki Erőforrás Központ vezetője szerint ezt a gyakorlatot az önkormányzatok a köztársasági szinttől veszik át.

-Ennek számos oka van: nincs megfelelő szakember, nem tudják lefolytatni a pályázatot vagy nincs törvényes módja annak, hogy ugyanazt az embert kétszer nevezzék ki megbízott igazgatónak. Olykor egyszerűen az eljárásért felelős szolgálat lustaságáról van szó – állítja Škorić, aki szerint az óbecsei funkcionáriusok állításával szemben ez a gyakorlat nem törvényes.

-A Közszolgálatokról szóló törvény 12., a Közvállalatokról szóló törvény alkalmazására utaló szakasza szerint az igazgató mandátuma a kinevezési időszak lejártával megszűnik, az igazgató kinevezésére vonatkozó eljárást pedig hat hónappal a mandátum lejárta előtt kell megkezdeni, ezért a nyári szabadságok nem lehetnek indoka a törvényszegésnek – kivéve, ha a községi közigazgatás dolgozói hat hónapos szabadságon tartózkodnak. A hasonló jelenségek ellen büntetések kilátásba helyezésével kellene fellépni – közölte Škorić a MojBečej portál érdeklődésére.

Információink szerint  az Államigazgatási és Önkormányzati Minisztérium felügyelősége ezzel kapcsolatosan magyarázatot kért az óbecsei képviselő-testülettől.

A kkt október 3-i ülésének napirendjén ismét csak megbízott igazgató kinevezése szerepel, így az Idegenforgalmi Irodát egy évig valószínűleg Jovan Ječanski okleveles mezőgazdasági mérnök vezetheti majd.

 

Medijski sadržaj je nastao u okviru projekta „A közpénz átlátható útja: Transparetni put javnog novca“ koji finansira Ministarstvo kulture i informisanja Republike Srbije. Stavovi izneti u medijskom sadržaju nužno ne odražavaju stavove ministarstva

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име