Az oktatási információs rendszer fejlesztésével az iskolákban hamarosan az elektronikus naplót is bevezetik. Ezáltal a tanárok naprakész információkat közölhetnek a szülőkkel a gyermekük tanulási eredményeivel kapcsolatban.
Beretka Ferenc igazgató szerint az e napló bevezetése kétség kívül többlet munkával fog járni a tanárok számára.
A tankönyvek hosszabításának köszönhetően a tanulóknak idén már szeptember elsején biztosítva volt az éves tankönyvcsomag. A péterrévei Samu Mihály Általános Iskola igazgatója szerint ez az elmúlt 20 év alatt először történt.
Azonban a tanterv módosításával újra megváltoznak az oktatsában használt tankönyvek is.
Az óbecsei általános iskolák nem támogatják az iskolai egyenruha bevezetését
Az óbecsei általános iskolák nem támogatják az iskolai egyenruha bevezetését. A péterrévei általános iskola igazgatója szerint a legtöbb szülő számára ugyanis ez megterhelő plusz költség lenne.
Az érintettek szerint amennyi előnye, annyi hátránya is lenne az egyenruhák bevezetésének.
Abban az esetben ha az intézkedések kötelezővé teszik az iskolai egyenruhák használatát, az intézmény is megpróbál olyan megoldást találni ami mindenki, de főleg a szülők számára jelent észszerű megoldást.
Új tanév – új tantárgyak
Ezentúl nem csak testnevelés, de egészségügyi nevelés is zajlik az általános iskolában, mégpedig a test és egészségügyi nevelés tantárgy keretében így a tantárgynak nem csak az anyaga, de az óraszáma is növekedett. Ezentúl az informatika is kötelező tárgyként szerepel majd.
A szexuális nevelés egyenlőre nem lesz bevezetve külön tantárgyként.
A tanárok többsége eddig még nem kapott tanterevet az új tárgyak előadásához, így egyenlőre nem tudják megítélni, miben és mennyire változtatja meg ez az eddigi oktatást. Az viszont biztos, hogy az új tárgyak oktatásához külön szemináriumokra és továbbképzésekre kell majd járniuk.
Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej