Óbecsén, ahol a népi kultúra és a hagyományápolás, a néptánc és a népdaloktatás a magyar lakosság szíve ügye, a Petőfi Sándor Magyar Kultúkör keretében Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs vezeti Vajdaság egyik legnagyobb és legsikeresebb néptánciskoláját.
Az oktatópár számára a néptánchoz és a népi hagyományokhoz fűződő kapcsolat már gyermekkorban elkezdődött.
A fiatal párt a néptánc iránti szeretet hozta össze, és mostanra már házastársaként nevelik két gyermeküket. A hivatás és család között néha nehéz megtartani az egyensúlyt, de jó szervezéssel ez is sikerülhet.
Az elmúlt 19 év során Anikó és Balázs számára a népi hagyomány oktatása hivatássá vált. A néptáncoktatás mellett rendszeresen szerveznek rendezvényeket, képzéseket, táncházakat és kézműves foglalkozásokat gyermekek és fiatalok számára.
2018-tól Balázs a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának munkatársaként is aktívan tevékenykedik.
A vajdasági néptáncoktatás színvonalát és a hagyományápoló foglalkozások megszervezését sokban segítik a hazai és külföldi támogatások is.
A néptánc mellett a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör kereteiben népzeneoktatás is folyik, illetve idén szeptembertől megindult a népmeseműhely is.
Sadržaj je kreiran u okviru projekta „U sred stvari: Profesionalnim informisanjem ka unapređenju položaja mađarske nacionalne manjine u Srbiji – A dolgok közepébe: Professzionális tájékoztatással a szerbiai magyar nemzeti kisebbség helyzetének a javításáért“ koji je sufinansira Ministarstvo kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.