Az óbecsei „Zdravko Gložanski” Á.I. újfent bebizonyította, hogy minden feladatot nagy lelkesedéssel és ambícióval teljesít. A Zdravkósok ugyanis a héten nyílt napot tartottak, azzal a szándékkal, hogy megmutassák nyitottságukat a különbözőségek felé, továbbá bemutatták az analitikus és kritikus gondolkodásmód fejlesztésében elért eredményeiket, valamint az emberi jogok és méltóságok tiszteletben tartását. Mindezt a „Szerbiai Iskolák Demokratikus Kultúrájának Fejlesztése„ nevű projekt keretében, az Európa Tanács támogatásával.
A projektről és az aktivitásokról Sormáz Izabellát kérdeztük.
A Demokratikus Kultúra Napja az „Iskola Minden Gyermeknek” című, háromnyelvű himnusszal és kétnyelvű megnyitóval kezdődött.