Hazánkban Óbecse  a modelje annak a világ szintű programnak, amely az Egység a különbözősében elnevezésű civil hálózat keretében működik. Célja, hogy a civil szervezetek az intézmények és a magán szektor összefogásával közösen tegyenek a fentartható fejlődés érdekében.

Az Együtt a különbözőségben program a civil szervezetek globális hálózatának a keretében működik, amelyhez a belgrádi Média Oktatási Központ kezdeményezésére Szerbia is csatlakozik. Erről szólt az a nemzetközi konferencia, amelyet Óbecsén szerveztek meg.

Miomir Rajčević, elnök, Média Oktatási Központ, Óbecse – Az ausztrál partnereinkkel, akik valójában a program kezdeményezői a napokban Újvidéken alapítjuk meg azt az országos szervezetet, amelyhez több helyi civil szervezet, intézmény és magáncég is csatlakozik a fenntartható fejlődés érdekében. Az Egység a különbözőségben elnevezésű program nyilvános-magán partnerségen alapszik. Ennek legjobb példája Óbecse, ezért is vagyunk ma itt.

Óbecsén ugyanis ennek a projektnek a keretében több intézmény, magáncég, és az önkormányzat is csatlakozott a Média Oktatási Központ és a helyi Rotari klub által elindított Tandem elnevezésű programhoz, amely által egy helyi fiatalt támogatnak.

A konferencián jelen volt Bojana Perović is az ifjúsági és sport minisztérium képviselője, aki elmondta, Óbecséről az elmúlt években számos olyan pályázat érkezett, amelyek elnyerték a minisztérium támogatását, ez azt mutatja, hogy a községben számos kitűnő szervezt működik, amelyek aktívan dolgoznak a község fejlődése érdekében.

A mai nemzetközi konferencia elsődleges célja, hogy Szerbia formálisan is bekerüljön a programba, amelyhez már több mint 30 ország csatlakozott a világ különböző pontjain.

Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име