Rövid idő alatt hívták össze és rövid idő alatt le is zajlott az óbecsei képviselő-testület 45. ülése. A napirenden szereplő pontok ismertetéséhez és megszavazásához csupán egy órára volt szüksége képviselőknek. Az önkormányzat vezetői szerint a község pénzügyi helyzete stabil.
Állami támogatással tavaly és az idén mintegy 300 millió dinárt fordít az önkormányzat az útinfrastruktúra fejlesztésére Óbecsén. Vuk Radojević polgármester szerint hasonló célokra az idén az Építésügyi Igazgatóság összesen 143 millió dinárra számíthat.
Goran Matić igazgató, Építésügyi Igazgatóság, Óbecse:
„Péterrévén öt utcában, Bácsföldváron három és Óbecsén két utcában töltjük fel a burkolat nélküli utakat mart aszfalttal és zúzott kővel, a Jovan Zmaj utca Május elseje és Zöldfás utca közti része pedig 1300 méter hosszan új aszfaltréteget kap. Az Építésügyi Igazgatóság költségvetésében 4.200.000 dinár szerepel a város területén lévő járdák felújítására is.”
Négy év után úgy tűnik, az idén valóban beváltja ígéretét a Szerbia Útjai Közvállalat, és új burkolatot kap az Óbecse és Péterréve közti út azon két kilométernyi szakasza is, amelyre az elmúlt években nem jutott pénz. Kinka Erzsébet, alpolgármester, Óbecse:
„Szerencsés helyzet, hogy Péterréve most kerül egy nagyobb beruházás alá, több utcában biztosítják az aszfalt kiépítését, ugyanakkor az a famózus két km-es útszakasz a befejezéséhez közeleg, már az előmunkálatok megkezdődtek, és reméljük, hogy a nyárig be is fog fejeződni.”
Forrás: Pannon RTV