Az ifjúsági labdarugó bajnokságot szombaton, 2013.07.27-én rendezték meg Óbecsén az újfalusi fudbalpályán. Az egész napon át tartó programot az „Ifjúság Óbecséért” civil szervezet szervezte meg.

[widgetkit id=77]

Nyolc csapat vett részt a versenyen, akik a nagy hőség ellenére igazi csatákat vívtak. Bármilyen csapat nevezhetett, a jelentkezés ingyenes volt. 

 

Míg a pályán folyt a gólcsata, a szervezők babot főztek, ezzel kínálva meg a szünetben a megfáradt focistákat, az Eco Bečеј tagjai pedig ügyességi játékokra invitálták a nézőket.
A végeredmény estére megszületett, a legjobb csapat a kispályás labdarúgó tornán, aki elvitte az első helyet a Hangover csapat, a második helyezés a Pecelló Boys csapatának járt, míg a harmadik helyen а Kan-Ászok csapat zárt.
Az estét mulatsággal zárták, a jó hangulatról pedig nem más gondoskodott, mint az óbecsei Riviéra együttes.
A programban külön köszönet jár azoknak, akik segítettek, mégpedig az Eco Bečеј szervezetnek, és mindazoknak akik munkájukkal hozzájárultak e nap szervezéséhez, és a szombati nap folyamán is kivették a részüket a feladatokból.
Természetesen nem maradhatnak ki azok sem, akik támogatták a rendezvényt: Šarac poliklinika, Óbecse Községért Polgári csoport, III. Helyi közösség Testvériség egység Óbecse, Vaso Pékség, Largos étterem, és az óbecsei Riviéra zenekar nekik is nagyon szépen köszönjük a segítséget.

További információkért látogassa meg az Ifjúság Óbecséért hivatalos facebook oldalat

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име