Ana Brnabić kormányfő, Darija Kisić Tepavčević munka-, foglalkoztatás, és szociális ügyi miniszter és Milan Savić ifjúsággal és sporttal megbízott államtitkár december 9-én a niši Tudományos-technológiai Parkba látogatott, ahol fiatalokkal találkoztak.
A megbeszélésen több ígéret is elhangzott, többek között az, hogy január elsejétől a pályakezdők könnyítéseket kapnak az államtól.
Az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint Szerbiát évente több mint 50 ezren hagyják el, zömében fiatalok. Csak az utóbbi 20 évben legalább 700 ezer polgár ment el az országból. A változáshoz az egyének, az aktivisták és a politikusok együttes kezdeményezése kell.
A fiatalokat érintő problémákról folytatott beszélgetést egy temerini fiatalember felszólalása tette emlékezetessé. Nemanja Obradović ifjúsági és környezetvédelmi aktivista azzal lepte meg a szervezőket, hogy élt a lehetőséggel, és megszólította a kormányfőt.
-Temerini lokálpatrióta vagyok, nagyon szeretem a városomat, és nem szeretnék elmenni innen, szeretem Szerbiát. Azt gondolom, ez mégis bekövetkezhet, mert a városomban már 18 éve nincs iható víz, ami óriási gond. A víz elemi létszükséglet, jogunk van hozzá. Azt gondolom, hogy Vajdaságban meg lehetne oldani ezt a problémát. Olvastam egy becslést, mely szerint 710 millió euróból egész Vajdaságnak iható vizet lehetne biztosítani. Tudom, hogy az idén júliusban 600 millió eurót fizettünk az angol premier liga élő közvetítéséért. Nem tudom, mi a prioritás, de engem borzasztóan aggaszt ez a helyzet – mondta a fiatalember, miközben a miniszterasszony bólogatva bőszen jegyzetelt.
Obradović olyan problémára hívta fel a figyelmet, amely minden szerbiai fiatalt, de az idősebbeket is érint.
-Én itt szeretnék maradni és családot alapítani, és azt szeretném, hogy a szüleim biztonságos környezetben élhessenek. Ez számomra nagyon fontos. Azt gondolom, nagy veszélyben vagyunk, ezért azt kérem, hogy intézkedjenek. Azok a helyek, amelyek nem viselnek gondot a fiatalokról, fiatalok nélkül maradnak, tette hozzá a fiatalember.
Az esetről készült felvétel gyorsan elterjedt a közösségi hálón, és sokan egyetértettek Nemanja szavaival.
-Csak pár percet kaptunk a felszólalásra. A párbeszéd apropója a fiatalokról szóló törvénymódosítás, valamint az új ifjúsági nemzeti stratégia kidolgozása volt. A beszélgetés végén szántam rá magam a felszólalásra, amire nem számítottak a szervezők. Megígérték, hogy Temerin végre elkészíti az ötlettervet és elindítja a vízgyár kiépítését. Tekintettel arra, hogy a Rio Tinto, a Linglong, a Temerin Agrar miatt a környezetvédelem is a figyelem központjába került. a kormányfő ígéretet tett arra is, hogy az elkövetkező hetekben erről is lesz párbeszéd – írta meg a világhálón Nemanja.
-Csak akkor lesz okunk az örömre, ha a csapunkból színtelen, szagtalan, íztelen, arzénmentes, emberhez méltó víz folyik majd. Addig erről beszélnünk kell, mert ez nem csak a kiválasztottak, a politikus témája, hanem olyan fontos ügy, ami minden családot, minden személyt érint a városban. Nyomon fogjuk követni a fejleményeket, és ha kiderül, hogy hazudtak nekünk, azt remélem, hogy mindannyian fellázadunk, üzente meg a fiatalember, aki szerint a kormányfő azt ígérte, hogy a következő hetekben folytatódni fog a környezetvédelemről szóló párbeszéd.
A találkozón Gordana Adamov, az Óbecsei Ifjúsági Szervezet munkatársa ismertette azokat a több szerbiai önkormányzatban is alkalmazott mechanizmusokat, amelyek révén a fiatalokat be lehet vonni a döntéshozatalba, és amelyeket a minisztréiumban is be lehetne vezetni. Ő elsősorban a demokratikus részvételi költségvetéstervezést emelte ki, amelynek során a helyi közösségek lakói költségvetési prioritásokat javasolnak, majd ezek közül meg is szavazzák a legfontosabbakat, amelyek végül bekerülnek a községi költségvetésbe. Ugyanilyen módon a fiataloknak a minisztériumi eszközök elköltésére vonatkozóan is lehetne lehetőséget adni a véleménynyilvánításra.
-Erről már korábban is beszéltünk az ifjúsági és sportminiszterrel, de ő akkor még nem volt biztos abban, hogy erre van törvényes lehetőség. Mivel a minisztériumhoz intézett írásos javaslatunkra sem kaptunk még választ, ezt az ötletet most Önökkel is megosztjuk és kérjük, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy ezt a mechanizmust Önök is bevezessék annak érdekében, hogy mi fiatalok is dönthessünk arról, hogy hogyan költsék el a pénzt a mi gondjaink megoldására. Ily módon az ifjúsági és sportminisztérium jó példát mutathatna más minisztériumoknak, városoknak és községeknek. Addig, amíg erre nem kerül sor, fontos lenne, hogy a fiatalok részt vehessenek olyan testületek munkájában, amelyek az ifjúsági költségvetések sorsa felől döntenek, mondta el Gordana Adamov.
Bár a felvetésre a kormányfő nem reagált, az államtitkár elmondta: Óbecse kiváló példa arra, hogy hogyan kell működnie egy ilyen rendszernek, és arra kérte az óbecseieket, hogy segítsék a minisztérium munkáját annak érdekében, hogy ezt a mechanizmust minél több szerbiai városban és községben bevezessék.
Sadržaj je kreiran u okviru projekta „U sred stvari: Profesionalnim informisanjem ka unapređenju položaja mađarske nacionalne manjine u Srbiji – A dolgok közepébe: Professzionális tájékoztatással a szerbiai magyar nemzeti kisebbség helyzetének a javításáért“ koji je sufinansira Ministarstvo kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.