Június 27-e és 29-e között, a Magyar Táncsportok Magyarországi Szövetsége szervezésében került sor Soroksáron az Európa-kupára.

 

A háromnapos versenyre hat ország, Románia, Lengyelország, Szerbia, Magyarország, Ukrajna és Szlovákia mintegy 1.100 versenyzője indult, akik 19 táncfajtában, 620 produkcióval versenyeztek.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör társas- és modern tánccsoportja 16 produkcióval nevezett a megmérettetésre. „Ötvenkét táncos utazott az Európa-kupára, akik disco, fantasy, disco freestyle, dance show és caribbean/latin show-ban versenyeztek. A csapat hat érmet szerzett, három arany és három ezüstérmet. A dobogó legmagasabb fokára állhatott a kultúrkör junior disco freestyle csoportja, valamint latin show-ban a felnőtt csoport és formáció.

Ezüstérmet szerzett a latin-show junior csoport és formáció, varmint fantasyban a felnőtt formáció. Ezen felül ki kell emelnem Bozsóki Nina teljesítményét, akik fantasy szólóban az elődöntőből a döntőbe jutott és negyedik lett, illetve a Lovasi L. Ottó-Vukov Anita páros és Máté Enikő teljesítményét, akik erős mezőnyben csak éppen lemaradva a dobogóról negyedikek lettek”, mondta Ricz Róbert, a csoport művészeti vezetője.

A Petőfis táncosok emellett két ötödik, három hatodik, egy hetedik és egy tizenegyedik helyet szereztek.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име