A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében pénteken és szombaton tartják meg Óbecsén a Szent István-napi rendezvényt.
A program holnap 17.30-kor kezdődik a Csongrádi Fúvószenekar koncertjével az alsóvárosi templom udvarában, majd 18 órától kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmise lesz a templomban.
A kultúrkör előtti színpadon ünnepi beszédet Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökhelyettese és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mond 19 órától, ekkor kerül sor a megszentelt kenyér felvágására is.19.30-tól Magyarok tündöklő csillaga címmel néptáncműsor kezdődik, 20.30-kor a Csongrádi Fúvószenekar ad koncertet, majd 21 órakor Vastag Tamás, 22 órakor pedig a ByTheWay együttes lép színpadra. Az estet 23 óra körül túzijáték zárja.
Szombaton 16 órakor kezdődik a Szent István-napi főzőverseny a Nikola Tesla utcában, ez idő a alatt a legfiatalabbakat gyermekprogramok és játékok várják a Petőfi iskolánál. 17.45-kor az óvoda előtt a szegedi Csiga Duó együttes koncertezik. A főzőverseny eredményhirdetését 20 órára tervezik a szervezők. Várhatóan 21 órakor kezdődik az utcabál, amelyen a Harmónia együttes fog gondoskodni a jó hangulatról.
Az Agro-food és a Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezésében az idén először Gasztro utca is lesz a rendezvény keretében, ezen mintegy húsz kiállító házi bort, sört, pálinkát, mézet, hústermékeket, sajtokat, tejtermékeket, mézeskalácsokat, édességeket, valamint egyéb finomságokat árul majd.
A rendezvényt az óbecsei önkormányzat, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatja.
Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej