November elsejétől három helyett már csak egy nőgyógyász fogadja majd a pácienseket az óbecsei Egészségházban, ketten ugyanis felmondtak. Idén eddig tizenegyen, tavaly pedig huszonnégyen mentek el önként, illetve nyugdíjazás vagy ésszerűsítés miatt az Egészségházból.
Jelenleg 56-an dolgoznak az intézményben, de ezt a létszámot hamarosan 43-ra kell csökkenteni. A betegek a házi orvosi ellátással elégedettek ugyan, de a szakorvosokat hiányolják.
November elsejétől az eddigi három helyett már csak egy szakorvos marad a nőgyógyászaton.
Az Egészségház igazgatójának elmondása szerint a racionalizáció keretében további létszámcsökkentés várható.
Kosana Nešić igazgatónő elmondta, hatékonyabb munkaszervezéssel igyekeznek majd minél több beteget ellátni. „Azon leszünk, hogy a bejelentkezés minél pontosabb és szervezettebb legyen, és azt remélem, hogy a jó szervezésnek köszönhetően sikerül majd megfelelni az igényeknek, ami nem lesz könnyű. Jelenleg 56-an dolgoznak az intézményben, köztük orvosok, nővérek, technikai személyzet. Az elmúlt két évben többen önszántakból mondtak fel, vagy nyugdíjba mentek, de sajnos a racionalizáció miatt nem vehettünk fel a helyükre senkit. Sőt, a dolgozóink számát a racionalizáció keretében 43-ra kell csökkentenünk.”
Az orvoshiányt leginkább a szakellátás sínyli meg.
Az intézmény vezetője szerint az óbecsei Egészségház működésével eddig a legtöbb beteg elégedett volt, hiszen igyekeztek a lehető legtöbbet nyújtani a primáris egészségügyi ellátás terén. A létszámcsökkentés viszont nagyban megnehezíti majd a betegek megfelelő ellátását.
Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej