A Közgazdasági-kereskedelmi Iskola 60 tanulója elnyerte a Rákóczi Szövetség támogatását, amit a diákutaztatási programok pénzelésére szántak a nemzeti összetartozás ünnepe alkalmából. Az óbecseiek a testvérvárost, Szekszárdot választották úticélul,ahol eddig mintegy 300 óbecsei tett állampolgársági esküt.
A jutalomkirándulás résztvevőit a városháza konferenciatermében Csillagné Szánthó Polixéna képviselő asszony, az önkormányzat Humán Bizottságának elnöke fogadta, majd a lelkes csapatot elkísérte a Garay János Gimnáziumba, ahol Heilmann Józsefné igazgató mutatta be az iskolát és az oktatási profilokat, valamint az óbecsei tanulók megtekintették a tantermeket, a dísztermet és barátkoztak a gimnázium diákjaival.Ezután történelemórának is beillő városnézés következett. A belvárosi séta után a csoport a kilátóhoz ment, ahonnan festői rálátás nyílik az egész városra, de a szekszárdi borvidék egy része is megcsodálható innen.
Ezzel még nem ért véget a kirándulás, a közös ebéd után a városi élményfürdőbe vezetett az út. Habár az időjárás nem kedvezett, sokan kipróbálták a csúszdákat, az ugrómedencét és a termálmedencébe is csobbantak. A tartalmas és építő jellegű élményekben gazdag kirándulásról a késő éjszakai órákban érkeztek haza a diákok és Mirosavljević Edit, Biljana Mladenović, Palotás Ágota és Molnár Rolland kísérő tanárok.