Zenta központjában, a város egyik legszebb épületében található a Centrum Apartment. Az épületnek ezt a részét befeketésként vásárolta meg évekkel ezelőtt egy fiatal zentai házaspár, önerőből csinosítgatták, fürdőszobát építettek hozzá, de sokáig nem dőlt el, mi lesz végül a sorsa.

A fiatalok már a lakás eladását fontolgatták, amikor egy pályázatnak köszönhetően döntésre jutottak.

Tavaly november 1-én nyílt meg a szálláshely, és rövidesen az első vendégek is megjelentek.

A vendégek elsősorban családlátogatásra érkeznek a városba vagy üzleti ügy miatt töltenek egy-két éjszakát Zentán.

Ha bővülne az idegenforgalmi kínálat, több lenne a turista is – véli Laura.Az apartmant nem vállalkozóként, hanem magán szállásadóként üzemelteti Laura. Ennek előnyei és hátrányai is vannak.

A zentai Közigazgatási Hivatal gazdasági osztályának a munkatársaként Laura a férjével, két kisgyerek mellett vezeti az apartmant.

Laura arra biztatja a vállalkozó szellemű fiatalokat, hogy bátran vágjanak bele új dolgokba.

 

Sadržaj je kreiran u okviru projekta „U sred stvari: Profesionalnim informisanjem ka unapređenju položaja mađarske nacionalne manjine u Srbiji – A dolgok közepébe: Professzionális tájékoztatással a szerbiai magyar nemzeti kisebbség helyzetének a javításáért“ koji je sufinansira Ministarstvo kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име