Az óbecsei Ifjúsági Iroda négy kétnapos képzést hirdet olyan fiatalok számára, akik a társadalmi aktivitásról, valamint a tájékoztatásról és a sajtóról szeretnének ismereteket szerezni.
A képzésen többek között az ifjúsági vezetésről, alapvető sajtóismeretekről, a televíziózásról, az elektronikus médiákról és az oknyomozó újságírásról lesz szó. A modulokat februárban tartják meg, és azok, akik sikeresen elvégezték a képzést, részt vehetnek majd a fiatalok tájékoztatási szolgálatának a munkájában, munkatapasztalatok pedig a MojBečej portál szerkesztőségében szerezhetnek majd.
A képzésre olyan legfeljebb 30 éves fiatalok jelentkezhetnek, akiket érdekel az újságírás és részt tudnak venni az összes képzési modulon. Jelentkezni január 26-áig lehet, az eredményhirdetésre pedig január 28-án kerül majd sor. A képzés és az oktatóanyag ingyenes.
A jelentkezési feltétekről bővebb információkkal az óbecsei Ifjúsági Irodában (Fő utca 47.) szolgálnak 7 és 15 óra között, de a szervezet Facebook-oldalán is lehet tájékozódni. Érdeklődni Saša Marićnál is lehet a 065/54-11-247-es telefonszámon vagy a mladi.becej@gmail.com e-mail címen.