A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében az idén is két napos ünnepséget tartottak a hétvégén Szent István napja alkalmából.

A rendezvény pénteken este kezdődött a Csongrádi Fúvószenekar koncertjével, majd a Páduai Szent Antal templomban kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak. A kultúrkör előtti színpadon megtartott ünnepi műsor keretében Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökhelyettese mondott beszédet, majd a megszentelt kenyér felvágása után néptáncműsor következett, amit Vastag Tamás és a ByTheWay együttes koncertje követett. A vasárnap délutáni főzőversenyen 45 csapat versengett a legjobb szakács címéért, amit végül Varga Frányó és Knézi Péter kettőse szerzett meg.

A második helyen a VMSZ csapata végzett, míg a harmadik helyet Ferenci Attila és Galgó Mihály érdemelte ki. A rendezvény ideje alatt a Harmónia együttes szórakoztatta a közönséget és a szakácsokat, a gyerekeket pedig különféle programokkal várták a szervezők.

Az ünnepségen a hagyományos vásár mellett az idén első alkalommal Gasztro utcát is szerveztek, amelynek kiállítói házi borral, sörrel, pálinkával, mézzel, hústermékekkel, sajtokkal és egyéb finomságokkal várták a látogatókat.

 

Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име