Közel egy évvel ezelőtt, 2020 októberében Tanoda néven fejlesztő központ nyílt Péterrévén, ahol logopédus, pszichológus, óvodapedagógus, gyógytornász, gyógypedagógus és tornatanár segíti a gyerekek komplex fejlesztését.
Dr. Kulcsár Sarolta tulajdonossal a Tanoda szolgáltatásairól és terveiről beszélgettünk.

– Egy spontán szakmai konzultáció alkalmával ismertem fel, hogy lenne igény a Tisza mentén egy olyan fejlesztő központra, amely logopédiával, gyermekpszichológiával, gyógytornával, mozgáskoordinációs és komplex fejlesztéssel foglalkozik. Kurczinák Kiss Szilvia lett a logopédus, Kiss Márta óvodapedagógus tartja a komplex fejlesztéseket és koordinátorként irányítja a Tanoda működését, Tóbiás Vivien mesterszakon végzett tornatanár mozgáskoordinácó-fejlesztőként vesz részt a munkában, a pszichológusunk pedig Döme Ágnes lett. Idővel Kálmán Dóra logopédus-gyógypedagógus is csatlakozott hozzánk. A Prosperitati Alapítvány startup pályázati támogatásának köszönhetően tudtunk eszközöket – inverteres klímát, kihangosítást, friss és allergénanyag-mentes levegőről gondoskodó rekuperátor rendszert, gimnasztikai és fejlesztőcsomagot – beszerezni. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar pályázatának köszönhetően Kovács Emese személyében egy másodéves óvodapedagógus is csatlakozott hozzánk. A gyógytornákra, különösen a gerincferdülés kezelésére is mutatkozott további igény, ezért alkalmaztuk Molnár Enikőt, aki diplomával rendelkező gyógytornász és Schroth-terapeuta. Tartján Tímea is csatlakozott a csapatunkhoz, aki a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket segíti. Októbertől szerb nyelvi képzés is indul a Tanodában, amely csoportos foglalkozás keretében valósul meg – ide is jelentkezhetnek az érdeklődők – tudtuk meg a Tanoda ötletgazdájától.

Dr. Kulcsár Sarolta egy családi ingatlanban rendezte be a Tanodát, ahová Szabadkától Újvidékig járnak hozzájuk gyerekek, sőt Topolya felől és Bánátból is vannak érdeklődők. Jelenleg közel nyolcvan gyerekkel foglalkoznak.
– Jellemzően óvodások és alsósok járnak hozzánk, az alsó korhatár a 3 év. A mozgáskoordinációs foglalkozásaink, a komplex tematikus fejlesztéseink és a szerb nyelvi képzés csoportosak maximum 6 fővel, de a logopédus, a pszichológus, a gyógytornász és a tanulási nehézségeket kezelő szakember egyénileg foglalkozik a gyerekekkel. A komplex fejlesztő foglalkozás beszéd-, mozgás- és finommotorika-fejlesztésből áll. A gyerekek ezeken az órákon énekelnek, mondókáznak, festenek, ragasztanak, és különböző nagyságú terméseket válogatnak, hogy ráérezzenek a felületi és méretkülönbségekre. Matematikai fogalmakkal ismerkednek meg, gyakorolják a különböző viszonyok felismerését, ismerkednek az évszakokkal. Fejlesztjük a motorikus képességeiket, az önbizalmukat, építjük a csapatszellemet, de az egyenes testtartásra, a gerincferdülés és a lúdtalp megelőzésére is odafigyelünk. Gyakorolják az ugrálást, a dobást-kapást, az akadályok kikerülését, a futást. A rendszeres mozgás rövid idő alatt látványos eredményt hoz, és a gyerekek élvezik is ezeket a foglalkozásat – mondja Sarolta.

A Tanoda a közeljövőben a meseterápiát és a mesepszchológiát is szeretné bevezetni, és lehetőséget szeretnének adni a szerb gyerekeknek is, akikkel hamarosan csoportos tornával kezdik meg a foglalkozásokat. Érdeklődés esertén komplex tematikus fejlesztéseket is tartanak majd a számukra.
Fehér Rózsa