Óbecsén 2011-ben megkezdődött a Than testvérek szülői házának felújítása, amit 2013-ban a község egyik legnagyobb kultúrális és oktató központjaként nyitottak meg.
Az elmúlt nyolc év során a Than emlékház számos rendezvénynek, oktató és kultúrális programnak biztosítot helyszínt. Az intézményt működtető civil szervzet pedig már 1995 óta tevékenykedik Óbecsén.
Bonifárt Lászlótól, a Than Fivérek Értelmiségi Kör elnökétől azt is megtudhattuk, hogy a pandémia és a járványügyi korlátozások miatt az elmút két évben visszaesett a programok száma, és több előadást is online kellett megtartaniuk.
Mint a legtöbb civil szervezet, a Than Fivérek Értelmiségi Kör szakcsoportjai is támogatások által valósítják meg programjaikat.
Az oktató jellegű programok mellett több alkalommal szerveztek adománygyűjtési akciót is a nehéz sorsban élő gyermekek megsegítésére.
A Than emlékházban más szervezetek programjainak is helyszínt biztosítanak.
A Than emlékházban szervezi meg foglalkozásait a Vajdasági Magyar Cserkészegyesület óbecsei cserkészcsapata is, amley 2020-ban kezdte meg működését.
Az óbecsei kiscserkészek az ünnepek alatt a betlehemi békelángot is elhozták.
A kiscserkészek az ünnepi időszakban adománygyűjtést is szervzetek, az óbecsei Lurkóház számára.
Sadržaj je kreiran u okviru projekta „U sred stvari: Profesionalnim informisanjem ka unapređenju položaja mađarske nacionalne manjine u Srbiji – A dolgok közepébe: Professzionális tájékoztatással a szerbiai magyar nemzeti kisebbség helyzetének a javításáért“ koji je sufinansira Ministarstvo kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.