Óbecsén október elsejétől négy sérült gyermek kezdi meg ennek köszönhetően a tanévet Október elsejétől három óbecsei iskolás és egy óvodás kap személyes kísérőt. Ezek a gyerekek fejlődési és tanulási nehézségekkel küzdenek, illetve testi fogyatékkal élnek, ezért ők egyedül nem tudnának iskolába vagy óvodába járni.
Börcsök Margaritától, a községi szektorközi bizottság elnökétől megtudtuk: személyes kísérőre azoknak a sérült, különleges bánásmódot igénylő, iskolába vagy óvodába járó gyerekeknek van joguk, akik az öltözködésben, a tisztálkodásban, a közlekedésben, a kapcsolatteremtésben segítségre szorulnak.
Ezeket a kísérőket az önkormányzatnak kell biztosítania. Vuk Radojević polgármester elmondása szerint az újvidéki körzeti iskolaigazgatóság és az oktatásügyi minisztérium két gyermek mellé hagyott jóvá kísérőt, de a községben még három személyes kísérőre van igény. Annak érdekében, hogy október elsejétől több sérült gyermek kaphassa meg a szükséges támogatást, az önkormányzat úgy döntött, kettő helyett fél-fél munkaidővel összesen négy személyes kísérőt alkalmaz mindaddig, amíg meg nem kapják a további három személyes kísérőhöz kért jóváhagyást.
Forrás: Magyar szó