Nemanja Vasković, a törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet korábbi igazgatója 2015-ben megszegte a költségvetési rendszerről és a közbeszerzésekről szóló törvényeket – így döntött a nagybecskereki Szabálysértési Bíróság.
Vasković vendéglátóipari szolgáltatásokat, éttermi számlákat, szállodai szobákat, könyvelői szolgáltatásokat, munkásokat fizetett ki szabálytalanul, és ezért a bíróság 25 ezer dináros pénzbüntetésre ítélte – ez az összeg 80-szor kisebb a maximálisan kiszabható, kétmilló dináros összegnél.
A bírósági eljárásra az Állami Revizori Intézet feljelentése nyomán került sor. Emlékeztetőül: az Állami Revizori Intézet a törökbecsei önkormányzat 2015-ös működésének ellenőrzése után hat szabálysértési és egy bűnvádi feljelentést tett, ezek közül eddig csupán a Vasković ellen folytatott eljárás végére került pont. Az állami revizorok az akkori polgármester, Saša Šućurović ellen egy bűnvádi és egy szabálysértési feljelentést is tettek, és egy-egy szabálysértési eljárás folyik négy helyi közösségi tanácselnök ellen.
A vendéglátóipari szolgáltatásokra közbeszerzési eljárás és szerződés nélkül elköltött 736.642 dinárral kapcsolatosan Vasković azzal védekezett a bíróság előtt, hogy ő csak a korábbi gyakorlatot követte ezen a téren. Elmondása szerint a szervezet tevékenységére, a rendezvények szervezésére és promóciójára, valamint arra való tekintettel, hogy nem lehet előre tudni, hányan fognak egy-egy vendéglátóipari szolgáltatást igénybe venni, közbeszerzési eljárást sem lehetett ezekre kiírni. A bírósági jegyzőkönyvek tanúsága szerint arról is beszélt, hogy az önkormányzat illetékesei szerint a törvény lehetőséget adott arra, hogy közbeszerzési eljárás nélkül vegyenek igénybe ilyen szolgáltatásokat.
A könyvelői szolgáltatások törvénytelen igénybevételével kapcsolatosan Vasković arra hivatkozott, hogy a községben minden költségvetési felhasználó a szóban forgó irodát alkalmazta, ezért ő úgy vélte: tiszteletben kell tartania az őt kinevező emberek döntését, és követnie kell az ő, erre vonatkozó szóbeli utasításaikat.
A Ružica Sudarski bírónő által meghozott ítélet szerint a pénzbírság összege arányban áll a szabálysértés súlyosságával és a vádlott felelősségének a mértékével, és elrettentő hatással bír.
A községek kasszájából minden hetedik dinár szabálytalanul cserél gazdát
Az óbecsei MojBečej.rs portal számolt be tavaly a DRI Törökbecsén, Szenttamáson és Adán, továbbá a Temerin Kommunális Közvállalatban és a VMSZ-ben végzett, 2015-re vonatkozó vizsgálódásainak az eredményeiről, ekkor arra jutottak a revizorok, hogy az említett vajdasági községekben 2015-ben százmilliós nagyságrendekben tapasztaltak szabálytalan költségvetési költéseket: Törökbecse ekkor legkevesebb 139, Szenttamás 87, Ada pedig 100 millió dinárral nem tudott megfelelő módon elszámolni.
Medijski sadržaj je nastao u okviru projekta „A közpénz átlátható útja: Transparetni put javnog novca“ koji finansira Ministarstvo kulture i informisanja Republike Srbije. Stavovi izneti u medijskom sadržaju nužno ne odražavaju stavove ministarstva