Októbertől egy újabb védőoltással bővül a kötelező oltások száma, mégpedig a Streptococus pneumonia, vagyis a pneumococus baktéroum elleni oltással. Ez a baktérium ugyanis súlyos betegségek okozója lehet, főként az 5 év alatti és a 65 év feletti korosztály esetében.
Az újszülött gyermekek Szerbiában körülbelül egy éves korig az összes kötelező védőoltáson átesnek. Ez azt jelenti, hogy a néhány hónaponként felvett oltások által egy éves korukig hat különböző betegségre lesznek immunisak. Az Egészségügyi Minisztérium döntése alapján pedig októbertől egy újabb kötelező oltást is fel kell venniük a babáknak, mégpedig a pneumococus elleni oltást.
Mirjana Peslać, orvos, Gyermekorvosi rendelő, Óbecse
Ez a baktérium főként az immunrendszer hirtelen csökkenése esetén szaporodik el, és torok, orrüreg valamint középfül gyulladást és tüdőgyulladást válthat ki, a korai gyermekkorban. A torok, valamint középfülgyulladás esetén a betegség szövődményeként jelentkezhet agyhártyagyulladás is, amely során nagy az elhalálozási arány. Éppen ezért fontos a védőoltások felvétele, hogy megelőzhetők legyenek a legkomplikáltabb szövődmények, amelyeket ez a baktérium előidézhet.
Danijela Marinkov: Én nem ellenzem a védőoltást, habár sok szülő elutasítja. Az első fiam is felvette az oltásokat, a második is fel fogja. De azért én is aggódok, főként az MMR védőoltás miatt. A testvérem például elitasítja azt, hogy a gyermekét beoltsák.
Az MMR védőoltást ugyanis egyesek az autizmust kiváltó okok közé sorolják. A gyermekorvos szerint azonban erre még nincs tudományosan megalapozott bizonyíték.
Mirjana Peslać, orvos, Gyermekorvosi rendelő, Óbecse
Az autizmus nem egy új dolog. Azonban korábban a pszichiátria, a pszichológia és az orvostudomány sem volt olyan fejlett, hogy már a korai gyermekkorban felismerhető legyen. Napjainkban az autizmust már másfél, 2 éves korban tudják diagnosztizálni. Ebben a korban veszik fel a gyermekek az MMR védőoltást is, ezért gondolják sokan, hogy a kettő összefügg. Valójában azonban ezek a gyerekek már így születnek, viszont a tünetek egyeseknél előbb, míg mások esetében később jelentkeznek.
Óbecsén az újszülöttek 98 százaléka esik át a kötelező védőoltások felvételén. Egy százalékuknál, bizonyos egészségügyi gondok miatt maradt el az oltás felvétele, és csupán a szülők egy százaléka ellenzi, hogy a gyermeküket beoltsák.
Az új oltást a gyermekek három részben veszik majd fel, két és hat hónapos kor között.
Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej