Óbecsén bemutatták a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjelöltjeit.
A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági listáján Óbecse község területéről az alábbi jelöltek szerepelnek: Fehér Erzsébet, Alexander Endre, Györe István, Baska Gabriella, Ferencz Boglárka, Kiss Szabolcs, Mezei Gábor, Péter Ernő, Ferencz Lajos, Kiss Igor, Szekrény Anetta, Kovács Zsolt, Koós Csilla, Juhász Kornél és dr. Koncz Mónika.
– Mint azt tudják, a Vajdasági Magyar Szövetség az előrehozott parlamenti választásokon önállóan és teljes listával vesz részt. Ezen a listán a 250 főből 15-en vagyunk Óbecse község területéről, mondta Kiss Igor, a VMSZ óbecsei helyi szervezetének és a községi képviselő-testületnek az elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet hétfőn tartottak meg Óbecsén a VMSZ irodájában.
Két évvel ezelőtt több mint 5100 szavazatot kapott a VMSZ Óbecsén, legalább ezt az eredményt szeretnék megismételni április 3-án is.
A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági listáján a tizedik helyen az óbecsei Szekrény Anetta szerepel.
– Folytatjuk az intenzív együttműködést és sikeres pályázást a határon átívelő, régióközi együttműködési projektek kivitelezése érdekében, különös tekintettel az Interreg–IPA Magyarország – Szerbia 2021-2027 Határon Átnyúló Stratégiai Együttműködési Programra, meghatározva a prioritásokat és az együttműködési lehetőségeket összhangban a helyi szereplők igényeivel. A Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt hat évben Vajdaság gazdaságába összesen 350 millió eurós beruházás megvalósításához járult hozzá a vajdasági magyar közösség terület- és gazdaságfejlesztési stratégiájának kidolgozásával és pénzügyi támogatások biztosításával a Prosperitati Alapítvány pályázatain keresztül. Magyarország Kormányával együttműködve a következő időszakban is folytatjuk a gazdaságfejlesztési programokat. A VMSZ emellett ragaszkodik a fiatalok rendszeres támogatásához is, mondta Szekrény Anetta képviselőjelölt.