Aktivisták
Aktivisták

Huszonöt akció keretében több mint 1200 megkérdezett nyilvánított véleményt június és július folyamán a szerbiai önkormányzatok működésével kapcsolatban – a Pratim JA (Pratim Javnu Administraciju) kezdeményezés keretében lefolytatott kutatás eredményei azt mutatják: a polgárok tapasztalatai nagyon eltérőek az önkormányzatok munkájának a megítélésében.

Az ankétot az alábbi városokban, illetve településeken végezték: Novi Pazar, Koceljeva, Aranđelovac, Despotovac, Valjevo, Prokuplje, Szabadka, Aleksinac, Vlasotince, Tutin, Versec, Óbecse, Niš, Užice, Ivanjica és Belgrád.

A lakosság 55 százalékának túlnyomórészt negatív tapasztalatai vannak az önkormányzattal, 45 százalékuk viszont jobbára elégedett a hivatalnokok munkájával.

Az eddigi adatok tanúsága szerint minden második polgár elégedett a helyi szolgáltatásokkal, de csak minden 5. látja úgy, hogy az önkormányzat nyitott és elérhető a lakosság számára.

A lakosság fele szerint az anyakönyvvezetők, a szociális védelemmel foglalkozók, az építési engedélyeket kiadók és hasonló lakossági szolgáltatásokat nyújtó közszolgák jól végzik a dolgukat, de a megkérdezettek 40 százaléka ugyanezek miatt az elégedetlenségének adott hangot: ők a felelősségek áthárítását, az eltérő információkat és utasításokat, az irodák közötti „sétáltatást”, a csukott ajtókat róják föl az alkalmazottaknak.

Az aktivistáknak a polgárok gyakran tették szóvá teszik a kommunális problémákat (fakivágásokat, a vízellátási gondokat, a parkolóhelyek hiányát, az áramellátási hiányosságokat) is, de az elégedetlenségük miatt csak ritkán fordulnak az illetékes intézményekhez panasszal.

A terepi közvélemény-kutatás eredményei ebben megegyeznek az írásos körkérdés eredményeivel, amely szerint a polgárok 84,5 százaléka soha nem vett részt az önkormányzat döntéshozatalában, mert nem érzik magukat kompetensnek hozzá vagy nem várnak ettől sem semmi jót.

42 százalékuk nem tudja, hogyan vehetne részt a költségvetés alakításában, és csak minden második megkérdezett tudja azt, hogyan férhet hozzá az önkormányzat működésével kapcsolatos közérdekű adatokhoz. Az aktivisták tapasztalata szerint a polgárok meglehetősen tájékozatlanok és apatikusak a helyi közélet dolgait illetően. Aggodalomra ad okot az az adat is, hogy csupán a polgárok 5 százaléka véli úgy, hogy a közigazgatási hivatal munkatársait a képességeik és a végzettségük szerint alkalmazzák, és 82 százalékuk van azok a véleményen, hogy a hivatalnokokat teljes mértékben (54%) vagy részben (28%) politikai vagy személyes kapcsolatoknak köszönhetően veszik föl az állásukba.

A tapasztalok szerint egyébként a polgárok gyakran tartózkodók és nem szívesen osztják meg másokkal efféle tapasztalataikat.

Az utcai akcióra a Pratim JA projekt keretében kerül sor, amelyet az Európai Politikai Központ, a Nemzeti Koalíció a Decentralizációért, az Egyenletes Regionális Fejlődési Központ, a Stanište Környezetvédelmi Központ, az Urban In, a niši Emberjogi Bizottság és a Klub Ars Nova szervezett az Európai Unió támogatásával. Ezekről a kérdésekről online (www.pratimJA.rs) is lehet véleményt mondani. A projekt ideje alatt még négy ilyen akció lesz.

Sadržaj je kreiran u okviru projekta „U sred stvari: Profesionalnim informisanjem ka unapređenju položaja mađarske nacionalne manjine u Srbiji – A dolgok közepébe: Professzionális tájékoztatással a szerbiai magyar nemzeti kisebbség helyzetének a javításáért“ koji je sufinansira Ministarstvo kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име