A roma gyerekek zöme szociálisan hátrányos helyzetű családból származik, akiknek az iskoláztatása normális körülmények között is gyakran problémás, és ezt a helyzetet tovább rontotta a járvány. Óbecse község területén közel 310 általános iskolás van, és hetvenen járnak középiskolába.
A pandémia alatt otthon is kellett tanulniuk a gyerekeknek, de ezeknek az iskolásoknak a szülei nem minden esetben tudnak megfelelő támogatást nyújtani nekik, holott egyedül az iskoláztatás változtathatja meg az életüket – mondja Dobrila Đin, a bácsföldvári Đina Humanitárius Egyesület elnöke.
Ez a szervezet nyártól őszig különféle aktivitásokat szervezett az általános és középiskolás tanulóknak, akik a szerb-, angol-, magyar-, földrajz- és matematikaórák mellett a vállalkozásokhoz kapcsolódó alapismereteket is megtanulhatták.
– Nagyon fontos, hogy a szülő vagy a nevelőszülő támogassa a gyereket, enélkül nincs fejlődés. Elég sok gyerek egyéni fejlesztési terv szerint tanul, holott a megítélésem szerint közülük soknak nincs is erre szüksége, ami azt jelenti, hogy esetükben a szülő vagy a pedagógus rosszul döntött – állítja Dobrila.
A következő hónapokban az egyesület szakértői támogatással ki fogja értékelni minden egyes gyerek esetét, ami azért is fontos, mert sok mélyszegénységben élő gyereket munkára kényszerítenek ahelyett, hogy középiskolába járnának.
– Azoknak a gyerekeknek, akikkel mi foglalkozunk, nincs tanfelszerelésük, nincsenek feltételeik az otthoni tanuláshoz, mindez pedig az óvodai beilleszkedéstől az iskolai eredményeken át a munkaszokások kialakulásáig mindenre hatással van. Nagy gondot jelent a gyermekmunka is, ami főleg a felső tagozatosokat érinti, akik végül kimaradnak az iskolából. Később se önbizalmuk, se támogatásuk nincs a tanulmányaik folytatásához. Ezeket a problémákat rendszerszinten kell megoldania a társadalomnak, mert azok a gyerekek, akik nem tanulnak középiskolában, a szülői rossz minta szerint élik majd tovább az életüket. A tanulókkal való munkának, a középiskolákkal kiakakult együttműködésnek köszönhetően több roma gyerek kapott ösztöndíjat, amiben a mentoroknak és a romakérdéssel megbízott koordinátornak is komoly szerepük volt. A roma diákok tanulmányi eredményei is javulnak – mondja Dobrila.
Az idén a péterrévei roma családok látogatása került a figyelem középpontjába. A velük való kapcsolattartásnak köszönhetően négy ottani család a falusi házvásárlási pályázatnak köszönetően a gazdasági osztály támogatásával megoldotta a lakhatását, és az idén először két péterrévei roma diák is beiratkozott középiskolába.
-Ebben a faluban sok gond van a roma közösségben, de ezeket meg lehet oldani. Egészségügyi pogramunkban az orvosok prevenciós vizsgálatokat végeztek a körükben, elsősorban a gyerekeknél. Nagyon hiányzik egy egészségügyi mediátor, aki felvilágosító munkával segítené őket az életstílusuk megváltoztatásában. Bácsföldváron és Péterrévén is van két pedagógiai asszisztensünk, Óbecsén viszont csak egy, pedig mivel nagyon kevés diák folytatja tanulmányait középiskolában, itt is nagy szükség lenne még egyre. Az óvodákba is gyakran rendszertelenül járnak a roma gyerekek, ezért ott is elkelne a pedagógiai asszisztensek segítsége. A Közgazdasági-kereskedelmi Iskolában és a Műszaki Iskolában is van két mentorunk, ami nagyon hasznos. Többet kell a jövőben dolgozunk a felsőoktatás népszerűsítésén, ehhez az is kell, hogy négyéves középiskolába iratkozzanak ezek a gyerekek, ahonnan főiskolára vagy egyetemre is mehetnének, mondja Dobrila.
A Đina az ősz és a tél folyamán a vállalkozói és egyéb képességek fejlesztése érdekében is szervezett képzéseket a roma fiataloknak: először a fiatalok palacsintát sütöttek és az eladásból befolyt pénzből műhelymunkákhoz szükséges eszközöket vásároltak, majd később arról hallgattak előadást, hogyan lehet belőlük munkaadó, és miként szerezhetik meg az anyagi függetlenségüket. A résztvevők üzleti tervet is készítettek, amivel önfoglalkoztatási pályázatokon is indulhatnak.
-A fiatalok elsősorban kozmetikai, fodrászati, fuvarozási és egészségügyi szolgálatásokra dolgoztak ki terveket. A mi célunk az, hogy a marginalizált csoportokból származó fiatalok a középiskola vagy az egyetem elvégzése után önállóak legyenek – jelentette ki Dobrila.
Slobodan Pavlović ebben a projektben edukátorként vesz rész, szerinte ezeknek a fiataloknak pozitív jövőképük van.
-Mindannyian jobb életre vágynak, és a vállalkozói jövőjüket tervezik. Először mindenestre más munkáltatóknál szeretnének tapasztalatot szerezni, majd csak ezután vágnának bele az önálló vállalkozásba – ez a megfontoltság a legjobb módja a szakmai fejlődésnek. Örülök annak, hogy lesz folytatása a közös munkának ezekkel a fiatalokkal – mondja Slobodan.
A fiatalok több községbeli vállalkozóval is megismerkedtek, tőlük megtudhatták azt, hogyan kell üzleti tervet készíteni, piackutatást végezni, majd elindítani és vezetni egy vállalkozást. Dobrila Đin szerint az egyesület a helyi vállalkozók mellett a bácsföldvári helyi közösséggel, az iskolákkal, az intézményekkel és más civil egyesületekkel is kiváló kapcsolatokat ápol.
– Borzasztóan örülünk annak, hogy a falvainkban teret és helyet adnak a fiataloknak. A bácsföldvári ifjúsági helyiség jól felszerelt és kellemes hangulatú, ahol a fiatatok hasznosan töltheti az idejüket és barátkozhatnak is – hangsúlyozta Dobrila Đin.
Sadržaj je kreiran u okviru projekta „U sred stvari: Profesionalnim informisanjem ka unapređenju položaja mađarske nacionalne manjine u Srbiji – A dolgok közepébe: Professzionális tájékoztatással a szerbiai magyar nemzeti kisebbség helyzetének a javításáért“ koji je sufinansira Ministarstvo kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.