A heves esőzések következtében Óbecse Község területén egyedül Péterrévén alakult ki kritikus helyzet. Több utca szinte járhatatlanná vált, az árkok több helyen megteltek és teljes udvarokat, kerteket lepett el a víz.
Éppen ezért a községi kommunális közvállalat munkásai már napok óta Péterrévén vannak és szivattyúzzák a vizet. Erről Kovács Norbert a „Komunalac“ közvállalat péterrévei igazgatója beszélt portálunknak, aki elmondta „Mostanra elértük azt a kritikus pontot, amikor a talaj nem tud több nedvességet elnyelni, így ha folytatódnak az esőzések, az mindenütt megmarad majd, azonban reménykedünk abban, hogy a hétvégével elállnak a zivatarok és némileg felszárad a föld is.“ Kovács azt is elmondta, hogy a közvállalat munkásai jelenleg is három helyszínen dolgoznak a faluban. Vízpumpák üzemelnek a Laza Kostić utcában, valamint a Szabadság utcában, kritikus pontnak számít a Gavrilo Princip és a Vladimir Nazor sarkán megtelt árok, ahonnan egyfolytában szivattyúzni kell a vizet más árkokba. Valamint a mai nap során további lakossági bejelentés érkezett arra vonatkozóan, hogy a határban, a kisrét árkai is megteltek, ahonnan a víz visszafolyik a termőföldekre. Kovács Norbert: leszögezte, a munkások mindaddig a terepen lesznek, míg a kritikus helyzet meg nem oldódik, valamint továbbra is várják a lakossági bejelentéseket a 021/6915447 számon.
Szabó Attila