Arhiva

Az óbecsei Gimnázium tanulóinak még idén lehetőségük lesz az iskolában tartózkodásuk alatti szabadidejüket diákklubban tölteni, amely az iskola épületének keretein belül helyet és tartalmat adna a diákok szabadidejére.

Az iskola vezetői, tanárai és dolgozói nagy erőfeszítésekkel igyekeznek a diákok szabadidejét, de ugyanakkor az oktatást is kortárssá alakítani. A nyelvoktató tantermen kívül, amivel Szerbiában valóban kevés iskola büszkélkedhet, a Gimniziumban egy modern informatikai tanterem is működik amelyet idővel még jobban felszerelnek majd. A lakosság elvándorlása által azonban a diákok létszáma csökkent.

Emellett a környéken több vegyes középiskola is működtet gimnáziumi tagozatokat, ami mellesleg, Miodrag Basarić iskolaigazgató szerint az ottani oktatás minőségén is kifog. Így az óbecsei gimnáziumban, idén már szerb nyelven is eggyel kevesebb tagozat nyílik.

A következő iskolaévben mindössze három első osztályos tagozatot indítanak, általános valamint társadalmi-nyelvi szakirányt szerb nyelven és egy általános szakirányt magyar nyelven. Minderről az iskola vezetői május végén értesültek.

Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име