Az óbecsei női labdarúgó iskola keretében Barta Ottó hivatásos edző foglalkozik a fiatal labdarúgókkal, aki már több klub professzionális capatát is edzette.

Az edző elmondása szerint a lányokat is egyre jobban érdekli ez a sport.

A kiváló edző mellett a Barta Dianna profi labdarúgójátékos is foglalkozik a gyerekekkel, aki a komoly edzések mellett hasznos tanácsokkal is ellátja a fiatal játékosokat.

Dijana Barta – Tíz éve foglalkozom ezzel a soprttal. Játszottam hazai csapatokban, mint a moholi női labdarúgóklub és a törökbecsei klub játékosa, majd átmentem a szegedi klubba játszani, de most a kanizsai klub játékosaként folytatom. Azért is szerettem volna a szülővárosomban is alapítani egy női ladbarúgó klubot, hogy itt is fellendítsük ezt a sportot és talán én is játszatom majd az itteni pályán. Most elsősorban a legfiatalabb korosztállyal foglalkozunk, de ha lehetőségünk lesz rá, szenior csapatot is felállítunk. De ez sokban függ az anyagiaktól is.

Az első ligás játékos szerint a lányoknak sok kitartásra lesz szükségük, ha eredményeket akarnak elérni.

Dijana Barta – Ahhoz, hogy sikert érjenek el, elsősorban nagy akaraterejük kell, hogy legyen. Rendszeresen kell edzésekre járniuk és elsajátitaniuk mindazt amit megmutatok nekik. Igyekszek majd minnél többet átadni nekik abból, amit én tudok, de úgy gondolom, hogy mindenek előtt az akaraterő és kitartás az amire szükségük lesz.

A klubban jelenleg 15 játékossal edzenek. Közülük többen, már korábban is foglalkoztak ezzel a sporttal, de eddig a fiúkkal közösen játszottak. Nina Đurđević már három éve foglalkozik a labdarúgással.

Nina Đurđević – A szüleimtől örökölltem a foci iránti szeretet. Nekem a legjobb benne, hogy mindig jó társasággal játszok, és mindig jó csapatom van.

Tijana Prkosovački – Négy éve edzek aktívan, de már korábban is fociztam. A labdarúgást a barátkozás, miatt szeretem, meg amiatt, hogy próbára tehetem magam, hogy meglássab jobb vagyok-e másoknál. Szeretek edzeni, szaladni, és megmutatni mire vagyok képes.

A női labdarúgó iskola edzői díjmentesen foglalkoznak a játékosokkal és továbbra is várják azoknak a 7 és 15 éves lányoknak a jelentkezését akik szeretnék magukat kipróbálni ebben a sportban.

Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име