Azok a tanulók, akik Óbecse község területén bejelentett lakhellyel rendelkeznek, és valamely állami költségvetésből finanszírozott középiskolába rendes tanulóként iratkoztak be, hogy Óbecse község a hónaposjegyek megvásárlása során társfinanszírozza a helyközi közlekedésben az útiköltségeiket.
A társfinanszírozásra csak azok a tanulók jogosultak, akiket a Szerb Köztársaság költségvetéséből támogatnak, nem kapnak diákösztöndíjat és diákhitelt az Oktatásügyi Minisztériumtól, a Vajdaság AT Végrehajtó Tanácsától, a helyi önkormányzatoktól és más alapoktól, szervezetektől és vállalatoktól, illetve nem önköltségen tanulnak A helyközi közlekedés útiköltségének megtérítésére vonatkozó kérelmet Óbecse Község Közigazgatási Hivatalához kell beterjeszteni a Felszabadulás tér 2. szám alatt, a községháza földszintjén található Községi szolgáltató központ 7-es irodájának, 1-es tolóablakánál, reggel 8-tól délután 14 óráig, azon az űrlapon, amelyet az említett irodában igényelhetnek.