Az óbecsei Atlétika Klub idén is megszervezte a 10 kilóméteres futóversenyt, melyet első ízben tavaly a Tanderbal keretében tartottak. Idén erre az elmúlt hétvégén került sor. A futóverseny résztvevői vasárnap a központtól a Tiszáig, majd végig a folyó mentén és vissza a városközpontig kijelzett pályán versenyeztek.
Összesen 168 jelentkező futotta le a távot és vehette át a megérdemelt részvételi kitüntetést.
A legjobbaknak járó serlegeket az óbecsei Szilágyi Csaba háromszoros olimpiai úszóbajnok adta át.
A nők kategóriájában elsőként a Crvena Zvezda Atlétika klub tagja, egyben 50 méteren az országos bajnok Nora Trklja (40:14) ért célba, míg a férfiak kategóriájában az országos maratonfutó bajnok, Aleksandar Adžić (34,34) Belgrádból.
A környező községekből és városokból érkezők is elégedettek voltak a szerzvezéssel, mindenekelőtt saját céljaikat valósították meg és nem utolsósorban résztvettek egy újabb sportesemény sikeres megvalósításában.