Hétfőn este csomagosztás volt az óbecsei Gyermekbarátok Egyesületében: 13 család 40 gyermeke kapott összesen 133 csomagot.
A szocálisan hátrányos helyzetű, sérült vagy tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek édességeket, ruházatot, tanszereket és játékokat vihettek haza, míg a szüleik tisztálkodási szerekből álló csomagot kaptak.
Šormaz Izabella, az óbecsei Gyermekbarátok Egyesületének az elnöke elmondta: a szervezet 2001 óta dolgozik az egyenlő esélyek megteremtésén a községben, 2008-tól pedig szociális és pedagógiai támogatást is nyújtanak a hátrányos helyzetű gyerekeknek.
– Az idén 13 család 40 gyermekét tudtunk felkarolni, velük egész évben foglalkozunk. Mivel nagyon fontos, hogy a gyerekek minél előbb bekapcsolódjanak az oktatási rendszerbe, mi arra bátorítjuk az oktató-nevelői intézményeket és az igazságszolgáltatási rendszert is, hogy feltétlenül intézkedjenek azokban az esetekben, amikor a gyerekek nem járnak iskolába. Az idei év ilyen szempontból jól alakult, sok család ismerte fel a óvodába, illetve iskolába járás fontosságát – mondta el Šormaz Izabella.
A Gyermekbarátok Egyesülete az Egészségház gyermekgondozójának is készített 30 csomag. Az ajándékok az óbecsei polgárok adományaiból, a gyerekhét alkalmával szervezett gyűjtésből és németországi civil támogatók pénzén vásárolt termékekből álltak össze.
Пројекат „У фокусу – Fókuszban“ подржава Министарство културе и информисања