A hatalmas érdeklődés azt mutatja: a női vízilabda ebben a korosztályban szép jövő elé néz. Azok a kislányok, akikkel beszélgettünk, sokat hallottak már a szüleiktől, testvéreiktől erről a sportról, az egykor sikeres vízilabdázók lettek az ő példaképeik.
A 13 éves Varga Rékának a víz már 9 éve természetes közege, és annyira jól érzi magát benne, hogy most már vízilabdázik is. Az óbecsei medencében hetente három alkalommal úszó-, kétszer pedig vízipólóedzésekre jár.
Danijela Ćuk, az egykor sikeres vízilabdázó ezúttal más szerepet vállalt a medence mellett. Ő csaknem három évtizeddel ezelőtt épp itt kezdett el edzeni, és most azt szeretné, ha ezt a sportot más kislányok is megkedvelnék. Az elmúlt évtizedben komoly női vízilabda nem létezett Óbecsén, de most a tervek szerint kislányoknak tartanak majd vízilabda-iskolát, és az óbecsei klubban minden korosztályban szeretnének női versenyzőket kinevelni. Hogy ez megvalósulhasson, a lányok minden este szorgalmasan edzenek, különösen a fiúkkal közösen tartott edzések izgalmasak és hasznosak.
Habár csupán néhány hete gyakorolnak, a céljuk igen komoly: jól szeretnének szerepelni a december közepén sorra kerülő országos bajnokságon.
Sadržaj je kreiran u okviru projekta „Boldogulás a szülőföldön – az állam intézkedései és a polgárok igényei / Ostanak kod kuće – potezi države i potrebe građana“ koji je sufinansiran iz budžeta Republike Srbije – Ministarstva kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.