Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet aktivistái egy hónappal ezelőtt hirdették meg az év végéig tartó jótékonysági újra hasznosítási akciót, ennek keretében az első, csaknem 90 kiló kupakot ma szállították el a felvásárlóhoz.

Óbecse község területén összesen 13 piros kupakgyűjtőt helyeztek ki, ezek mindegyikét még nem ürítették ki a szervezők.

A Tiszamente-Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft.-vel együttműködve a Városi Színház és a sportközpont előcsarnokában, a harmadik helyi közösség előtt (munkanapokon 8 és 14 óra között) és a mileševói helyi közösségben is le lehet adni a háztartásokban összegyűjtött kupakokat. A környezetvédelmi jótékonysági akcióba a Zdravko Gložanski Á.I., a Sever Đurkić Á.I. és a Petőfi Sándor Á.I. diákjai is bekapcsolódtak, de gyűjtenek a Labud Pejović óvoda óbecsei, bácsföldvári, péterrévei és radičevići intézményeiben is.

Az akcióhoz a Humani ljudi Bečeja elnevezésű kezdeményezés is csatlakozott. A műanyag kupakok eladásából befolyt pénzt a szegény sorsú gyerekek életkörülményeinek a javítására fordítják a szervezők.

 

 

Sadržaj je kreiran u okviru projekta „Boldogulás a szülőföldön – az állam intézkedései és a polgárok igényei / Ostanak kod kuće – potezi države i potrebe građana“ koji je sufinansiran iz budžeta Republike Srbije – Ministarstva kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име