Díszüléssel ünnepelték tegnap Óbecsén a község napját: mivel 1774-ben Mária Terézia ezen a napon erősítette meg a kiváltságokról szóló második rendeletével a Tisza menti koronakerület lakosságának adott kiváltságokat, és azokat a nem szerb lakosságra is kiterjesztette, 2009 óta ezt a napot az egyenjogúság és a tolerancia, egyben a község napjaként tartják számon Óbecsén.
A díszülésen heten vették át a község éves díját. Petar Pješčić, a PIK Mezőgazdagi Kombinát vezérigazgatója, a Műszaki Iskola, Angyal János az óbecsei Agropromet Kft. kereskedelmi igazgatója, Sípos Tibor nyugalmazott jogász és festőművész, Marko Tomićević válogatott kajakos, dr. Koncz Gyula háziorvos, a péterrévei egészségügyi állomás vezető orvosa és Dejan Stanojev pravoszláv püspöki helynök.
A megjelenteket Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökhelyettese köszöntötte.
A díjátadón részt vett többek között Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Fremond Árpád VMSZ-es köztársasági képviselő, Korponai Lívia tartományi oktatási segédtitkár, valamint több testvérváros küldöttsége is. A községnapi díszülést az óbecsei Schola Cantorum egyházi kórus fellépése tette még ünnepélyesebbé.
Dragan Tošić polgármester beszédében kitért a már befejezett és várható fejlesztésekre és beruházásokra, s kiemelte: Óbecsén nemcsak augusztus 1-je szól a toleranciáról, a közösség az iskoláknak és az egyházaknak köszönhetően mindennap ennek az eszmének a szellemében él.
Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Imaš pravo da znaš“, koji sufinansira opština Bečej