Az ENSZ javaslatára 2011 óta október 11-e a Leánygyermekek Nemzetközi Napja, amely megemlékezik a fiatal lányok jogairól, és nehézségeiről. Célja felhívni a figyelmet a lányok oktatáshoz való jogára, de foglalkozik a nemek közötti egyenlőtlenségekkel, a korai kényszerházasságok kérdésével, valamint a lányok és nők elleni erőszakkal is.
A világon jelenleg több mint másfél milliárd 20 év alatti lány gyermek él. Közülük több mint 130 millió 6 és 17 év közötti lány egyáltalán nem jár iskolába, évente több mint 12 millió lányt adnak 18 éves kora előtt férjhez és több mint 10 millió 15 és 19 év közötti lány lett nemi erőszak áldozata élete során. Az embercsempészet áldozatai többnyire 11 és 17 év közötti lányok, valamint 30 év alatti lányok.
Az UNICEF világméretű programjai és tevékenysége által az elmúlt években számos helyen javult a lányok helyzete. Globálisan 15%-al csökkent a gyerekként férjhez adott lányok száma és a fiatalon édesanyává váló lányok száma is. Egyes adatok szerint míg 1995-ben ezer 15-19 év közötti lányra 65 szülés jutott, mára ez a szám 43-ra csökkent. 1998 és 2017 között az iskolából kimaradó lányok száma 37,5 százalékkal csökkent. 1995 és 2016 között 42%-al lett kevesebb a 15-24 év közötti írástudatlan nő.
Egy kislány meg tudja változtatni a világot, és ne hagyd, hogy bárki megmondja neked, hogy az a kislány nem te vagy!
Zorana Mihajlović kormányelnök, az egyenjogúsággal foglalkozó koordinációs testület elnöke is köszöntötte a lányokat és fiatal nőket. Úgy fogalmazott, a koordinációs testület megalakulása óta a legfontosabb cél, hogy jobb világot teremtsenek a lányok számára. Több lehetőséget biztosítani, küzdeni az esélyegyenlőségért és a nemek közötti egyenlőtlenség ellen.
Ugyanakkor figylemeztetett arra, hogy a gyermekházasságok, különösen a roma közösségben élők, a nők és a gyermekek jogainak súlyos megsértését jelentik: „Társadalomként rajtunk múlik, hogy leromboljuk a sztereotípiákat és megváltoztassuk a káros gyakorlatokat” – mondta Mihajlović. Kifejtette, hogy a gyermekházasságok komoly következményekkel járnak a lányok mentális és fizikai egészségére, de a társadalom egészére is.
Elmondása szerint a roma lányok 56 százaléka 18 éves kora előtt, minden hatodik pedig 15 éves kora előtt megy férjhez, ami súlyos következményekkel jár. Félbehagyják tanulmányaikat, korán szülnek, és gyakran vannak kitéve családon belüli erőszaknak és szegénységnek.
Dobrila Đin az óbecsei Đina Humanitárius Szervezet elnöke, és a Ökomenikus Humanitárius Szervezet munkatársa szerint az elmúlt években Vajdaság területén javult a marginalizált csoportokban élő lányok helyzete, de még mindig foglalkozni kell a korai gyermekházassággal.
„A szervezetünk évek óta foglalkozik a hátrányos helyeztű családokkal. Több programot is szervezünk, és igyekszünk indirekt módon oktatni őket és felhívni a figyelmüket arra miért fontos, hogy több figyelmet szenteljenek a gyerekekre. Óbecse község területén az elmúlt években teljesen megszűnt a gyermekházasság. Ez többek között annak köszönhető, hogy a helyi illetékes szervek komolyan lépnek fel ha ilyen esetre kerülne sor.” – nyilatkozta Dobrila Đin.
Đin szerint nagyon fontos felhívni a fiatalok figyelmét az oktatás jelentőségére, és a középfokú oktatást is kötelezővé kellene tenni. Sok esetben a marginalizált fiatalok azért kerülnek hátrányba, vagy azért lépnek korai házasságba, mert nincsennek kellően informálva. A kötelező középiskolai oktatás lehetővé tenné, hogy a lányok több információhoz jussanak, fejlődjenek, tájékoztatva legyenek a társadalmi és szociális kérdésekben, ugyanakkor fontos, hogy kitanulhatnak egy szakmát, amellyel biztosíthatják saját megélhetésüket és nem függnek másoktól.

























