Befogadó család helyett állatorvoshoz került vasárnap hat kutya az óbecsei menhelyről, kettő nem is élte túl a mérgezést.
Habár toxikológiai vizsgálatot nem végeztek rajtuk, az állatorvos szerint valószínűleg nem lassan ható patkányméregről, hanem organofoszfátról lehet szó.
Mérgezés szinte minden évben történik a menhelyen, és a tettesek rendre megússzák tettüket. Ezúttal azonban remélhetőleg bíróságra is kerül az ügy – jelentette ki Željko Plavšić, a menhelyet működtető Komunalac Közvállalat igazgatója.
Az Óbecsei Ifjúsági Szervezet a napokban akciót indított az interneten, gazdikat keresnek a kutyáknak, a menhely számára pedig pénzadományokat, játékokat, törölközőket, takarókat gyűjtenek. Gordana Adamov, aktivista, Óbecsei Ifjúsági Szervezet: „Az akcióval a felelősségteljes állattartást szeretnénk népszerűsíteni, meg akarjuk mutatni, mit jelent a felelőtlen állattartás, be akarjuk mutatni a menhelyi kutyákat és a problémáikat, és természetesen otthont keresünk a számukra.”
A 150 kutyára bejegyzett menhelyen jelenleg több mint 200 eb vár befogadóra, szerető gazdira.