A tavalyi év végén került dobra a PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinát. Nem sokkal később több száz munkavállalónak mondtak föl az MK Group tulajdonává lett cégben. Ők végkielégítés nélkül kerültek utcára. A kombinát egykori dolgozói tiltakozásuk jeléül csütörtökön is összegyűltek Óbecse központjában.
Legényi István: „Szeretnénk, hogy az állam valamit segítsen a népnek, mert sokaknak házra, nekem is kreditem van. Nyolcvan százalékuknak kreditjük van. Meg van, aki saját maga PIK-es, mint én, magam dolgozok a családban, a lány középiskolás. Valami segélyt, hogy adnának, végkielégítést vagy valamit.” Az új tulajdonos nem köteles végkielégítést fizetni az elbocsátottaknak, ezért az érintettek a kormánytól várnak segítséget.
Branislav Zalucki volt elnök, Önálló Szakszervezet: „Nekünk az a legfontosabb, hogy azok, akik munka nélkül maradtak, tudjanak enni adni a családjuknak ebben a téli időszakban.” Dragomir Urošev: „Úgy érezzük, hogy becsaptak, elárultak minket, a szakszervezetek, az önkormányzat, az állam és mindenki.” A kombinát az elbocsátottak egy részét újraalkalmazta, de csaknem hétszáz embernek a sorsa bizonytalan. Bár a kombinát 2008-as privatizálása után megszűnt az állam vállalat feletti illetékessége, a kormány segítséget ígért a bajbajutottaknak.
Vuk Radojević polgármester, Óbecse: „Keressük a jogi megoldást arra, hogy a község átvegye a feleslegessé vált munkavállalók egy részét, és a szerb kormány szociális programot, azaz végkielégítést adhasson az óbecsei önkormányzat által alkalmazott volt PIK-es dolgozóknak.” A PIK elbocsájtott dolgozói kitartanak. Azt mondják, addig járnak ki a térre, amíg valamilyen eredményt el nem érnek.
Forrás: Pannon RTV