A díjak és nyilvános elismerések alapításáról, valamint az Óbecse község díszpolgára cím adományozásáról szóló határozat (Óbecse Község Hivatalos Lapja, 5/2010. szám) 7. szakasza alapján, az Óbecse község éves díjait kiosztó és a díszpolgári címet odaítélő bizottság 2021. 06. 07-én kiírja a

NYILVÁNOS FELHÍVÁST
AZ ÉVES DÍJAKRA VONATKOZÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK BENYÚJTÁSÁRA
a 2021. évre szervezeteknek és polgároknak a gazdaságban, a tudományban, a művészetekben, a sportban és más területen elért jelentős eredményekért, akiknek tevékenysége, azaz műve hozzájárult Óbecse község gazdasági és társadalmi fejlődéséhez és hírnevéhez

I.

Az éves díjakra vonatkozó javaslatokat jogi személyek, községi szervek, Óbecse Község Képviselő-testületének munkatestületei, polgári csoportok és egyének nyújthatják be.

II.

Az indoklással ellátott javaslatokat az éves díjakra legkésőbb 2021. 06. 28-áig lehet benyújtani.
A kezdeményezésekben feltétlenül ki kell hangsúlyozni azt a területet-kategóriát, amelyre az aláírók javasolják a szervezetet vagy az egyént.
Az indoklást nem tartalmazó javaslatokat hiányosnak tekintjük, és nem kerülnek megvitatásra.

Az éves díjak odaítélésére vonatkozó kezdeményezéseket benyújthatják írásos formában:
– személyesen (KÖZSÉGI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT – 7-ES IRODA, 2-es tolóablak), vagy
– ajánlott levélben postai úton az alábbi címre:

Óbecse község
Óbecse község éves díjait odaítélő bizottság
Felszabadulás tér 2.
21220 Óbecse
az alábbi megjelöléssel: „Kezdeményezés a 2021. évi díj odaítélésére”.

A határidő lejárta után beérkező kezdeményezéseket az éves díjak odaítélésére határidőn túl érkezetteknek tekintjük, és nem kerülnek megvitatásra.

III.

Óbecse község éves díjainak odaítéléséről szóló Határozatot Óbecse Község Képviselő-testülete hozza meg.
Az éves díjakat Óbecse Község községi elnöke adja át Óbecse község napja alkalmából rendezett ünnepségen.
IV.
Az éves díjak odaítélésére vonatkozó javaslatok benyújtásával kapcsolatos további információt a 064/89-59-035-ös telefonszámon kaphatnak a kapcsolattartó személytől.

Szerb Köztársaság
Vajdaság Autonóm Tartomány
Óbecse község
ÓBECSE KÖZSÉG DÍJAIT KIOSZTÓ ÉS
A DÍSZPOLGÁRI CÍMET ODAÍTÉLŐ BIZOTTSÁG
Ikt.sz.: III 02-61/21-4
Kelt.: 2021. 06. 07.
Ó B E C S E

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име