Óbecse az idén is csatlakozik a Szerbia Európa ritmusában nevű projektumhoz, így egyike lesz azon 24 szerbiai községnek, ahol jövőre nagykoncerten mutatkoznak be a község tehetséges általános- és középiskolás diákjai.

 

 

A helyi rendezvényen modern tánc, néptánc, karének és szólóének kategóriában bizonyíthatnak majd a fiatal talentumok. A válogatást január végén tartják meg a szervezők, és a kiválasztott mintegy háromszáz gyerek ingyenes felkészítésen vehet majd részt. Az erről szóló megállapodást a napokban írta alá Vuk Radojević polgármester és Igor Karadarević, a rendezvény igazgatója.

A szervezők elmondása szerint a program célja az ifjú tehetségek felismerése és felkarolása. A koncertekre a részt vevő városok főterein kerül sor májusban vagy júniusban, ekkor válogatják ki a legjobb produkciókat, azokat pedig egy kruševaci zárókoncerten mutatják majd be a közönségnek. A községi rendezvényeken európai országok nagykövetei is meglátogatják majd a gyerekeket, de azt még nem lehet tudni, hogy Óbecsének az idén melyik ország lesz a partnere.

 

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име