Menő nemzetközileg elismert oktatási program, azonnali sikerélmény, inspiráló környezet, piacképes tudás és szellemi képességfejlesztés, a motiváció folyamatos fenntartása, fiatal és lelkes egyetemista oktatók, 6–12 fős csoportokban folyó kreatív tanulás és az ahhoz mindenkinek járó saját laptop – ezt kínálja az Óbecsén márciusban elindult programozóiskola a 7–18 éves gyerekeknek.
– Az algoritmikus gondolkodás és a digitális írástudás ma már elengedhetetlen, még akkor is, ha erről még mindig úgy beszélünk, mint amire a távoli jövőben lesz szükségünk. Ez már valóban a jelenünk! Diákjaink elsajátítják az algoritmikus gondolkodást, ami nagyon értékes tudás akkor is, ha nem is lesz programozó mindenkiből, viszont ma már bármilyen szakmában, területen elengedhetetlen, hogy a munkavállaló valamilyen szintű számítógépes tudással rendelkezzen. Erre a tudásra alapozva, miközben játszva tanulnak, életkortól és tudásszinttől függően tesszük lehetővé újabb és újabb programnyelvek, technológiák megismerését és elsajátítását. Mindezt irodai hangulatban tehetik, ezzel szimuláljuk a jövőbeli munkahelyüket, és ehhez párosul egy kellemes, laza, felszabadult érzés, hogy egyúttal gyerekek is tudnak maradni, a programozást játékosan élik meg – magyarázza a szerbiai Logiscool iskolahálózat igazgatója Rózsa Zsombor.

A márciusban induló képzést programozó kurzussal indították, az alapokat tizenhét tanóra keretében sajátítják el a gyerekek, ezt követően pedig új lehetőségek nyílnak meg előttük. Az oktatást magyarul és szerbül is megszervezik.
A világhírű Logiscool programozóiskolát Magyarországon alapították 2014-ben, ma már 17 országban több mint 110 iskolával van jelen. A diákok nem programhasználatot tanulnak, hanem azt, hogyan tudnak saját játékot, appot, programot megalkotni, számítógépre és okostelefonra egyaránt.
Az óbecsei Logiscool tanfolyamaira a következő linken lehet regisztrálni, további tájékoztatásért érdemes felkeresni az iskola honlapját vagy Facebook oldalát, illetve 062 876 9025 telefonszámon elérhető az óbecsei Logiscool iskolavezetője is.
Szeretne fiam részt venni!Oktatási díj?