Ma délelőtt (szeptember 18.) olvasásnépszerűsítő bemutatóórán vettek részt a Sever Đurkić Általános Iskola másodikos diákjai.

A Than Emlékházban megtartott rendezvényen Bosnyák Viktória: A sirály a király? című meseregénye szolgált a foglalkozás alapjául. Hevérné Kanyó Andrea kaposvári mesterpedagógus ezt az alkalmat arra is kihasználta, hogy népszerűsítse az Olvass.el! online olvasási versenyt.

-A versenyt 12 évvel ezelőtt a 4. és 5. Osztályos tanulóknak találtunk ki. A tanév alatt három könyvet dolgozunk fel a gyerekekkel, és a legügyesebb csapatok a Kaposvári Egyetemen vesznek részt egy döntőn. Az olvasási verseny során egyébként azok is érvényesülni tudnak, akik ügyesen rajzolnak – tudtuk meg Hevérné Kanyó Andreától.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott programot a Than Fivérek Értelmiségi Kör Oktatói-Kutatói Szakcsoportja szervezte. Az olvasásnépszerűsítő és helyesírás-gyakorló nap után pénteken 17 órai kezdettel Toma Viktória: Márti, a kiselefánt a tudomány világában című könyvét mutatják majd be az érdeklődőknek a Than Emlékházban. A gyermekrajz-kiállítással és kémiai kísérletekkel színesített eseményen Toma Viktória, a kötet szerzője, Becskei Anikó, a kötet illusztrátora, valamint Szórád Endre kémiatanár vesz részt.

 

Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva. Medijski sadržaj nastao je u okviru projekta „Javni interes u fokusu: Informisanjem ka većem ostvarivanju prava građana opštine Bečej“, koji sufinansira opština Bečej

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име