Szerbia nem vezet nyilvántartást az évente elkövetett nőgyilkosságokról. Az áldozatok száma csak a médiából ismert, ugyanis a nőszervezetek szorgalmasan számolják az elkövetett nőgyilkosságokról szóló sajtóbejelentéseket.
Ha hazánkban nem vezetnek nyilvántartást a nőgyilkosságokról, akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan tudjuk követni a párkapcsolati és családi erőszak gyakoriságát, valamint az erőszakos tettek következtében elhunyt nők számát. A válasz: a médiából. A civil szervezetek ugyanis aktívan foglalkoznak ezzel a témával, és feljegyzik nők ellen nemi alapon elkövetett gyilkosságokról szóló sajtóbejelentéseket.
Ennek a módszernek azonban hátránya is van, mivel nem lehetünk biztosak az adatok pontosságában, mivel nem minden eset jut el a médiáig.
Ennek ellenére elmondható, hogy a média nagyon fontos szerepet tölt be ezen a területen, hiszen nélküle nem egyáltalán nem lenne adatunk az évente elkövetett nőgyilkosságokról. Azonban ha komolyabban megvizsgáljuk ezt történetet, megnyílik a „pokol gödre“, ahol a halott nőket meghurcolják, hibáztatják, és senkit sem érdekel a méltóságuk.
Felesleges felsorolni mindazokat az eseteket, amikor a média figyelmen kívül hagyta a nemi alapú gyilkosság áldozatának méltóságát, mert egyszerűbb felsorolni azokat az eseteket, amikor nem ezt tették. Ehelyett két paradigmatikus esetben mutatjuk be, hogyan néz ki a gyakorlatban a médiavisszhang. Az egyik eset nőgyilkossági kísérlet volt (az áldozat túlélte), míg a másik sajnos a nő halálát okozta. A témával Jovana Gligorijević is foglalkozott, aki munkájában két esetet elemzett.
Kikészítünk, amíg kómában vagy
2019 októberében Gordana K. a čukaricai pékségben egy újabb szokásos, bár fárasztó munkanap elé nézett. Nem is sejtette, hogy az a nap végzetes lesz számára. Ahmo H, akit Gordana korábbról már ismert a pékség állandó vásárlója, 11:00 körül lépett be a pékségbe. Mint később a nyomozás során megállapították, Ahmo megszállottan követte Gordanát, azzal az ürüggyel, hogy „szerelmes” belé. Aznap reggel amikor Ahmo belépett a pékségbe pisztollyal fejbe lőtte Gordanát. Ez az eset alkalomat adhatott volna arra, hogy a média rámutasson az üldöztetés, a megszállottság gyötrelmének jelenségére, megemlítse a női dolgozók kiszolgáltatottságát a szolgáltatói tevékenységben, és általában véve társadalmi problémák egész sorát tárja fel.
Ehelyett a média (nem csak a bulvársajtó) a tisztán szenzációhajhász tudósításokba bocsátkozott, tele spekulációkkal és valótlanságokkal. Gordana egy hónapot töltött kómában, de sikerült túlélnie és annyira felépülnie, hogy hazaengedjék..
Amíg az ártatlan nő kómában feküdt, golyó okozta sebbel a fején, miközben az orvosok az életéért küzdöttek, és nem tudták, hogy életben marad-e, a szerbiai média a “végzetes péknő“ becenevet adta neki. Gordana Kukoljnak már nem volt neve, arra a helyre süllyedt, ahol dolgozott, és arra a helyre, ahol majdnem megölték. A „végzetes” jelzővel illetni egy kómában fekvő nőt megbocsáthatatlan: ha ebben a történetben valaki “végzetes”, az Ahmo, akinek tettei szó szerint végzetesek voltak. De miután golyót lőtt Gordanára, öngyilkosságot próbált meg elkövetni, így lett ő a szegény szerelmes ember, akinek a szerelme majdnem a fejébe került.
Bár Gordana kollégái a médiának tett nyilatkozataikban nyíltan kijelentették, hogy Ahmo üldözte Gordanát, a média olyan feltételezéseket tett közzé, melyek szerint kettejüknek viszonyuk volt, amit Gordana szakított meg, ezért döntött a férfi a „kétségbeesett lépés” mellett. Emlékeztetőül kiemelnénk: ez nem 30 évvel ezelőtt történt, amikor a médiának nem volt előzetes tudomása a nemi alapú erőszakról, hanem 2019 őszén. Etikailag önmagában már az is megkérdőjelezhető, hogy a média Gordana kollégáit is kifaggatta. Ezek a nők azonban nevüket adták ahhoz, amit állítottak. A szerelmi viszonyról, pedig meg nem nevezett források beszéltek.
Azt nem tudni, hogy ez eset bíróság elé került-e, a media ugyanis ezzel már nem foglalkozott. Csak annyit lehet tudni, hogy Gordana két és fél évvel ezelőtt vallomást tett az ügyészségen.
A te hibád, mert elhagytad
2020 decemberében Leskovac főterén Saša P. több golyót lőtt ki volt feleségére, Milena P-re, majd öngyilkos lett. Milena esete pozitív példa lehetett volna arra, hogy egy nő, hogyan néz szembe az erőszakkal és hagyja ott a bántalmazóját. Ezzel szemben újra bebizonyosodott az, amit már régóta tudunk: egy nő akkor van a legjobban kitéve a nőgyilkosságnak, amikor elhegyja a bántalmazóját.
Milena apja szerint kettejük házassága kezdetben harmonikus volt. Egészen addig a pillanatig, amikor Sašát baleset érte a munkahelyén. Az Aleksinaci fémprofilgyárban, ahol dolgozott egy körfűrész levágta az egyik kezét. Milena számára ezután keződött a pokol: kénytelen volt egyedül elvégezni az összes házimunkát, gondoskodni a vidéki birtokról, ahol éltek, miközben Saša alkoholizmusától, fizikai, pszichológiai és gazdasági bántalmazásától szenvedett. 2020 közepén sikerült otthagynia férjét, munkát és lakást talált Aleksinacban, és erőszakmentes életet kezdett. A végzetes decemberi délutánon azonban amikor Milena hazafelé tartott a munkából Saša kiment elé. A férfi megölte a nőt, majd öngyilkos lett.
A média azonnal megjelent a helyszínen, azon versengve, hogy minnél közelebbről megörökítsék az aszfalton lévő vértócsákat, és csak egy részletre koncentráltak: egy nagy plüss szívre. Amikor Saša kiment Milena elé, két tárgyat vitt magával, egy kitömött plüss szívet és egy fegyvert. A média azonban nem foglalkozott a fegyverrel, mint a gyilkossági szándék fő bizonyítékával. A plüss szívről írtak, mint valami természetfeletti szeretet bizonyítékáról, amit a férfi a nő iránt érzett. A sajtóértesülések alszövegében Saša egy szerencsétlen emberként szerepelt, akinek egy körfűrész levágta a kezét, és akit a felesége a sok veszekedés miatt elhagyott. Pedig ő csak szerette a nőt…
Ismét hallhattuk a kollégák nyilatkozatait, akik megrendülten beszéltek arról, hogy Milena az erőszakból való kilábalás után hogyan kezdett békére találni és megerősödni. A média ezt a tényt egyenlő viszonyban közölte azzal a ténnyel, hogy Sašát a balesete pszichikailag lesújtotta és megváltoztatta. A média talán nem szándékosan tette indokoltá Saša viselkedését azzal, hogy a férfi komoly baleset áldozata volt. Saša munkahelyi sérülése és az ebből eredő rokkantsága nem magyarázat arra amit tett. Az egyetlen jogos magyarázata annak, hogy miért ölte meg Milenát az az, hogy mert így döntött. Ez az eset paradigmatikus a nőgyilkosságról szóló médiavisszhangban, mert megmutatja a média örök tévedését, amikor a nőgyilkosságról tudósít. A nőgyilkosság egyetlen oka a gyilkos. Ennél tovább nem mehet. Saša nem az egyetlen férfi a világon, aki elvesztette a kezét, és nem is az egyetlen férfi, akinek a felesége elhagyta. Ha a nőgyilkosságokat külső okokkal akarjuk igazolni, akkor azzal azt üzenjük, hogy minden olyan férfi, aki megsérül a munkahelyén, akinek problémái vannak az alkohollal, drogokkal, adósságokkal stb. a párja potenciális gyilkosa.
De nem ez az igazság, bár az igazságnak elsőbséget kellene élveznie a médiában.
