A polgárokat bevonó projektek fenntarthatóbbak és sikeresebbek

Szerbiában mintegy 260 köz – és magánpartnerséget szabályozó (PPP) projektjavaslatot hagytak jóvá. Ezek megvalósításának össz értéke minegy 6 millió euró, azonban ezek közül egyesek különböző okok miatt nem kerültek megvalósításra. A projektek mintegy 95 százalékát az önkormányzatok nyújtották be.

Annak ellenére, hogy a jóváhagyott PPP-projektek száma növekvő tendenciát mutat, az elbírált projektek többségét a polgárok nem értik, mivel nincsenek elegendő mértékben bevonva a tervezési, végrehajtási és felügyeleti folyamatokba. Ennek eredményeképp a köz- és magánpartnerséget szabályozó szerződések sok esetben megszűnnek. Ezáltal pedig megfosztják a polgárokat azoktól a fontos szolgáltatásoktól, amelyeket az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk.

A polgárokat bevonó projektek fenntarthatóbbak és sikeresebbek.

A köz- és magánszféra közötti partnerségi projektek sokféle területet felölelnek, mint az utak kiépítése és karbantartása, a közvilágítás, a temetők és zöld területek karbantartása, a kéményseprő-szolgáltatás, és még sok más.

– A demokratikus kormányzás, a társadalmi befogadás és a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében, valamint az emberi jogok tekintetében is kiemelt jelentőséggel bír a polgárok és a civil szervezetek bevonása a tervezés és döntéshozatal folyamatába. Jó és hatékony gazdálkodás helyi szinten nem lehetséges, ha nincs olyan civil szervezet, amely az illetékesekkel együtt részt vesz minden olyan fontos döntésben, amely hatással van a polgárok életére,  mondta Vesela Vlašković a belgrádi Területi gazdaságfejlesztési Intézet (InTER) munkatársa.

Az InTER az Óbecsei Ifjúsági Szervezettel (BUM) közösen dolgozott A párbeszéd jelentősége a helyi gazdaságfejlesztésben – a PPP példáján elnevezésű projekten, amelyet a Belgrádi Nyílt Iskola (BOŠ) és az Európai Únió támogatásával valósítottak meg.

Annak érdekében, hogy a polgároknak nagyobb részvételük legyen a PPP projektek létrehozásában szükségszerű a köz- és magánpartnerség területét szabályozó közpolitika létrehozása.

-A köz- és magánszektor közötti partnerséget szabályozó törvény módosítását még 2019-ben bejelentették, de még nem lépett érvénybe. Ugyanakkor a változások várhatóan csak az Európai Unió közbeszerzési előírásaival való összehangolásra vonatkoznak, és nem terjednek ki az állami és civil szektor közötti párbeszéd és együttműködés javulására. Éppen ezért fontos, hogy a helyi önkormányzatok a hatáskörükön belül olyan közpolitikát fogadjanak el, amely az önkormányzat és a civil szervezetek közötti hatékony párbeszédet támogatja, mondta Vesela Vlašković.

A magánszektor bevonása bizonyos szintű tudást és szakértelmet is biztosít, ami a közszférában bizonyos területeken általában hiányzik, mint például az energiahatékonyság. Társadalmi szempontból a PPP-projekteknek figyelembe kell venniük a polgárok szociális szükségleteit is.

Óbecsén annak ellenére, hogy a polgárok már évek óta részt vesznek a költségvetés kialakításában és több köz- és magánszféra közötti partnerségi projekt is létezik a község területén, ezekből sajnos kimaradtak a civil szféra képviselői és a polgárok se lettek bevonva kellőképpen a tervezési és döntéshozatali folyamatokba.

Az óbecsei Sever Đurkić lakótelepen élők összefogása példa lehet a közösségi problémák proaktív megközelítésére. A Szomszédok a szomszédokért nem formális civil csoport aktív részvételével a Polgárok igénye szerinti költségvetés elnevezésű kezdeményezésben, amelyet az Óbecsei Ifjúsági Szervezet az önkormányzattal karöltve valósít meg már több éve, az első között biztosított modern játszóteret a lakótelep területén. Az itt élők ugyanakkor több alkalommal is bebizonyították, hogy összefogással és jóakarattal sokkat lehet tenni a környezet és a lakótelep feltételeinek javításán.

A lakosok által felmutatott építő kritika és a problémákra való rámutatás az egyik oka annak, miért fontos a polgárok bevonása a köz- és magánpartnerségi projektekbe.

A polgárok egy csoportja először két évvel ezelőtt fordult az önkormányzathoz a településen észlelt „kritikus fákkal” kapcsolatban. Konkrét listát nyújtottak be a kommunális felügyelők és az illetékes közvállalat részére, amelyen a munkájuk megkönnyítésének érdekében pontos adatokat tüntettek fel fényképek kíséretében arra vonatkozóan, hol és mi a konkrét probléma.

A helyiek évente többször szerveznek takarítási akciót is a Tisza-parton.

A helyi önkormányzatnak és a közvállalatoknak nincs elegendő kapacitásuk a felsorolt problémák kezelésére, ezért a feladatkörök egy részét, mint például a közterületek karbantartása és rendezése magánpartnerre bízzák. A polgárok azonban nem vettek részt közvetlenül ennek a dokumentumnak a kidolgozásában pedig, ahogy az tapasztalható ők is érdekeltek a probléma megoldásában. Ha az önkormányzat kezdeményezésére közvitát indítottak volna ebben a témában, valószínűleg az a javaslat is felmerült volna, hogy a feladatot elvégző magánpartner ne csak az alacsony növényzet, de a fák karbantartását is elvégezze.

Az a tény, hogy a polgárok döntéshozatali folyamatokba való bevonása hatással van a helyi fejlődésre az egyes önkormányztaokat ösztönözni fogja arra, hogy olyan közpolitikát valósítsanak meg, amely ezt lehetővé teszi.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a polgárok időben, és megfelelő módon való tájékoztatása biztosítja a PPP projektek megvalósítását és ami még fontosabb, a minőséges szolgáltatásnyújtást. A civil szervezetek és a polgárok bevonásának hasonló modelljét már évek óta alkalmazzák Európa fejletebb országaiban, leginkább Skandináviában.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име